Több min 160 kilométert tekert a W Series bajnoka a szobájában: videó

A W Series első bajnoknője sem hagyta abba az edzéseket, és nemrég több mint 160 kilométert tekert a szobájában. Egy erősen megsüvegelendő teljesítmény a brit pilótanőtől.

Jamie Chadwick

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Jamie Chadwick még mindig csak 21 esztendős, de szép karrier állhat előtte. 2013 óta mondható profinak, amikor bemutatkozott a Ginetta Junior Bajnokságban. 2015-ben már a Brit GT Bajnokságban versenyzett, ahol megnyerte a GT4-es sorozatot. Ez volt az első bajnoki címe.

Még több F1 hír:

Ezt követően a Brit F3-ban is megfordult, ahol sikerült dobogóra állnia, míg ezzel párhuzamosan megnyerte az MRF Challenge Formula 2000-et. 2019-ben pedig bemutatkozhatott a női versenyzők számára létrehozott W Seriesben.

Chadwick a 6 versenyből 2 győzelmet, 3 rajtelsőséget és 5 dobogót gyűjtött, így övé lett a trófea. Legutóbb pedig az ázsiai F3-ban láthattuk, ahol 15 futamon szerepelt, 1 győzelemmel és 4 dobogóval. Végül 4. lett.

Chadwick a nagy teljesítménye mellett egy jótékonysági kezdeményezés mellé is beállt, amiről alább találhattok információkat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Motorsport Heroes: Michele Mouton WRC-s karrierjének szomorú vége
Következő cikk Női Esport-bajnokságot indít a W Series: pályák, nevezési lista, információk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország