Motorsport.com hírek

Tilke: „Nagyon jó, hogy egyre több utcai pálya lesz a Forma-1-ben”

Hermann Tilke, a Forma-1 „házi tervezője” nagyon várja már az új utcai pályákkal való munkát, és szerinte ez jelenti a helyes irányt a sport számára.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Sutton Images

A Liberty Media hatalomátvételével igen sok minden van változóban a Forma-1-ben. Ez többek között a naptárra is hatással lesz, miután az amerikaiak egyrészt több futamot akarnak, másrészt pedig sok utcai helyszínnel töltenék meg a bajnokságot.

Miami áll a legközelebb a bejelentéshez, de szinte biztos, hogy Vietnam is bekerül az F1 vérkeringésébe. Ezzel együtt olyan városok rendezhetnek még utcai nagydíjat, mint Koppenhága, Peking, Berlin, Párizs, vagy London… És ez az irány sokaknak nem tetszik a rajongók közül, mivel tudják, hogy az ehhez hasonló pályák nagyon unalmasak tudnak lenni, főként előzési szempontból.

Tilke nem ért ezzel egyet, aminek hangot is adott az FIA konferenciáján, melyen ő is részt vett kedden.

„Ez a fajta tendencia az utcai pályákat illetően egy nagyon jó hírt jelent a professzionális sport számára. Ez az egész, ami az ötlet mögött van, nagyon egyedi, miközben minden város egyedülálló. Ha egy város központjában jársz, az nem hasonlítható össze másokkal.”

Még több F1 hír:

„Valódi utcai versenyeink vannak, amiből jelenleg három van a naptárban: Monaco, Szingapúr és Baku. És mindhárom nagyon különböző, valamint egyedülálló. Ez nagyon érdekes az olyan profi sorozatok számára is, mint a Forma-1. Ez a helyes út.”

Tilke, aki számos F1-es pályának volt a megálmodója és megalkotója, azt állítja, hogy mag a tervezés nagyon nagy kihívást jelent, mivel egy helyszínnek nemcsak a profiknak kell feküdnie.

„Ez nemcsak a magas szintű versenyzőkről szól. Nemcsak nekik készítjük ezeket a pályákat, hanem minden más versenyző számára is. Ide sorolhatóak az amatőr pilóták is, ami a 60 éves korosztályt is magában foglalja, akik valamilyen versenyautót, vagy nagy teljesítményű autót szeretnének vezetni. Mindenki számára biztonságosnak kell lennie a pályának, nemcsak az F1-es versenyzőknek.”

„De ahogy Bakuban is láthatjuk, ez egy olyan pálya, melyet csak a profik számára alakítottak ki. Soha nem láthatnál rajta idős, vagy fiatal versenyzőket ezen a pályán. És ez különbséget jelent.”

„Egy befektető azonban egy olyan pályát szeretne, melyet mindenki szeretne használni, nemcsak a Forma-1.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes erősebb helyzetben van, mint 12 hónappal ezelőtt
Következő cikk Képgaléria Marc Marquez élete első F1-es tesztjéről: azonnal gyors volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország