Távozik a Mercedes F1-es sztárfotósa

A távozás mellett döntött a Mercedes hivatalos csapatfotósa, Paul Ripke, aki őszintén beszélt arról, miért hozta meg ezt a döntést, illetve a Lewis Hamiltonnal való kapcsolatáról is beszélt.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Paul Ripke 2016 óta fotózott a Mercedesnek, majd később a csapat hivatalos fotósává vált. Azonban ennek az időszaknak vége – legalábbis a szezon végén.

Ripke erről az Alle Wege Führen nach Ruhm (azaz: „minden út Ruhmba vezet”) című podcastben beszélt. A 38 éves fotós november 3-án, az Amerikai Nagydíj után bontotta fel a szerződését, és az Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó verseny, amelyen még a Mercedes F1-es csapatának fog fotózni.

Ripke így beszélt erről: „Valahogy elégedetlen voltam. A nyári szünet után először a monzai hétvégén fotóztam. Ott próbáltam pár dolgot másképp csinálni. Ez viszont nem sikerült jól. Aztán jött Szingapúr, majd Mexikó, aztán valamikor rájöttem, hogy boldogtalan vagyok.”

Még több hír:

A fotós készítette a képeket a Mercedes közösségi oldalaira, évente 12-14 futamra ment ki, és PR-eseményeken is fotózott.

„Egy ponton csak ültem, és azt mondtam magamnak, hogy jövőre már nem akarok a Mercedes fotósa lenni. Elmentem két versenyhétvégére, és úgy éreztem, hogy nem teljesítek úgy, ahogy szeretnék. Egy igazi díva voltam Mexikóban és Szingapúrban. Néha egy igazi idióta vagyok.”

Ezenkívül a Lewis Hamiltonnal való kapcsolata sem élte a fénykorát:

„Ez az év nem volt könnyű Lewisszal. Nem igazán tudja, hogy mit akar és mit tud csinálni a közösségi médiában. Ha pedig ő nem tudja ezt, akkor én sem tudok segíteni neki. A vele való kapcsolatom nem olyan király, mint egykor.”

 

Paul Ripke az Amerikai Nagydíj után beszélt a kommunikációs részleggel és a csapatfőnökkel, Toto Wolffal a döntéséről.

„Kétszer elsírtam magam a beszélgetés alatt. Rájöttem, hogy talán jobb lenne, ha valaki más végezné ezt a munkát. Amikor 190. alkalommal látom a pénteki szabadedzéseket, azt már nem értékelem úgy, mint ahogy korábban értékeltem. Már nem teljesen lelkesedem a dologért, pedig kellene. Máskülönben nem tudom elmesélni azokat a sztorikat, amiket el kellene mesélnem.”

Az Ezüst Nyílnak a döntés következtében új csapatfotóst kell találnia a 2020-as szezonra.


Az ERC idei utolsó állomása Magyarországon került megrendezésre. Egy verseny, ami mindenkinek feladja a leckét az izgalmas és nehezebb szakaszokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem sokra fog menni F1-es tapasztalatával a Dakaron saját bevallása szerint
Következő cikk Sainz fordítani tudott Norris ellen az időmérőkön

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország