Szurkolók versenyezhetnek Norris ellen vasárnap – Te is jelentkezhetsz!

A McLaren versenyzője, Lando Norris ellen versenyezhetnek a szurkolók vasárnap, amelyet élőben is fognak közvetíteni. Meglehetősen egyszerű jelentkezni, bekerülni már valamivel nehezebb lesz…

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Sam Bloxham / Motorsport Images

A Forma-1-es szezon szünetelése miatt egy ideig még biztosan nem fogunk valós versenyzést látni a száguldó cirkuszban, az F1 pedig különböző dolgok kitalálásával próbál tenni azért, hogy valamivel könnyebb legyen elviselni a jelenlegi nehéz helyzetet.

Előző héten a 2016-os Brazil Nagydíjat közvetítette az F1 Facebookon és YouTube-on, ezúttal pedig a 2014-es Bahreini Nagydíj lesz soron, amely Lewis Hamilton és Nico Rosberg parázs csatája miatt lett emlékezetes.

Múlt vasárnap megrendezésre került az F1 szervezésében a virtuális Bahreini Nagydíj is, amelyen jelenlegi versenyzők közül Norris és Latifi vett részt, mellettük pedig olyan korábbi F1-es indultak, mint Hülkenberg vagy Herbert.

Még több F1 hír:

Az F1 új ötlete a #ChallengeLando, amelyben szurkolók indulhatnak a McLaren pilótája, Lando Norris ellen az F1 2019-ben. A versenyzést élőben is közvetíteni fogják vasárnap este 9 órától, és bárki jelentkezhet.

Ehhez a lenti Twitter-poszt alá kell kommentben beírni a steames felhasználónevedet, és nyilvánvalóan szükséged van az F1 2019-es játékára is, amelyet a Codemasters készített.

És bár vélhetően nem lesz túl könnyű bekerülni, mivel a cikk írásának pillanatában már 300 komment van a poszt alatt, de egy próbát szerintünk mindenképp megér a dolog, hiszen nem minden nap van lehetőség egy Forma-1-es versenyző ellen versenyezni, még ha virtuálisan is.

 

Ugyanezt a posztot Lando Norris is kitette Twitterre, tehát mindkét poszt alá lehet kommentelni.

 

A Mexikó Ralin Esapekka Lappi autója kigyulladt, de Lappi egy ideig ezután is vezetett, mivel nem tudta, mennyire súlyos helyzet. Később ő és navigátora is sérülés nélkül kiugrott az autóból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marc Marquez mindent belead a vasárnapi e-sport futamon
Következő cikk Figyelem: bérgokart szimulátor bajnokság indul

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország