Szigorítottak már büntetést az F1-ben egy fellebbezés után?

A Red Bull rögös úton indult el a 2021-es Magyar Nagydíj előtti fellebbezési kérelmével, de mit mond a történelem, milyen aránnyal sikerült már elérnie azt valakinek, mint amire most a Red Bull készül?

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, Lewis Hamilton Mercedes W12

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Hátsó szárny botrány ide, defektproblémák oda, a 2021-es szezon eddigi legellentmondásosabb esete a Brit Nagydíjon történt Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközésével, mivel ezúttal a pilóták aktív formálói voltak a történteknek.

Az FIA kedd délután meg is erősítette, hogy a Red Bull az ügy felülvizsgálatát kérte, miután szerintük nem volt elég, hogy 10 másodpercre büntették meg Hamiltont, így most rajtuk áll, hogy újabb döntő erejű bizonyítékokat szolgáltassanak az FIA-nak, amely megváltoztathatja az ügy kimenetelét.

Amennyiben csak a fellebbezések sikerességét nézzük, akkor van miben reménykednie a Red Bullnak, bár általában az a csapat szokott ehhez az eszközhöz nyúlni, amelyet megbüntettek.

Az egyik leghíresebb fellebbezés még 1976-ban történt, James Hunt és Niki Lauda bajnoki küzdelmének legendás évében, egy év közbeni szabályváltozást követően.

James Hunt, McLaren M23-Ford

James Hunt, McLaren M23-Ford

Fotó készítője: Motorsport Images

A szezon negyedik futamától, a május 2-i Spanyol Nagydíjtól kezdődően lecsökkentették az autók maximális szélességét. Hunt több, mint 30 másodperces előnnyel nyert Lauda előtt, viszont kizárták, mert a megengedettnél 15 milliméterrel szélesebb volt az autója. A győzelmet Lauda örökölte, de a McLaren úgy gondolta, hogy az 15 millis különbség elhanyagolható volt az autó tempójának szempontjából, és azt a szélesebb hátsó kerekek okozták, így fellebbeztek, és 2 hónappal később ők kaptak igazat, és Hunt visszakapta a győzelmét.

Még több F1 hír:

Hasonlóan alakult az 1999-es Maláj Nagydíj is, ahol hiába aratott a Ferrari kettős győzelmet Eddie Irvine vezetésével, őt, és Schumachert is kizárták szabálytalan bargeboardok miatt, ami Mika Häkkinen ölébe juttatta a győzelmet. A Ferrari is sikeresen fellebbezett a döntés ellen, és visszakapta a pontjait Irvine, aki 4 pontos előnnyel várta a 99-es bajnoki finálét – amit végül elbukott a finn-nel szemben.

Legutóbb pedig tavaly, a 2020-as szezon során került sor hasonló esetre, miután 5 csapat is megtámadta az FIA által korábban legálisnak talált Racing Point autót, mivel azt túlságosan is hasonlónak találták a 2019-es Mercedes W10-hez.

Fogást végül nem is a tervezési filozófia mentén találtak a Racing Pointon, akik gyakorlatilag 3D-s fényképezőgépekkel befotózták a Mercedes autóját, hanem azon, hogy illegálisan használták a Mercedes által már 2020-ra tervezett hátsó fékhűtőket. A csapatot 400,000 euróra büntették, és levontak tőlük 15 pontot, ugyanakkor az illegálisan használt elemek az autón maradhattak.

The cars of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, and Lance Stroll, Racing Point RP20, in Parc Ferme after Qualifying

The cars of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, and Lance Stroll, Racing Point RP20, in Parc Ferme after Qualifying

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Ez nem tetszett eléggé a Ferrarinak, akik bejelentették, hogy fellebbeznek majd a büntetés szigorításáért, de ezt végül mégsem tették meg, ahogyan a Racing Point is ejtette a saját – ellenkező célú – fellebbezését „a sport érdekeit” szem előtt tartva.

Az egyik példa arra, hogy fellebbezést követően szigorítottak a büntetésen, a már említett Eddie Irvine-nal esett meg, azonban itt is a sértett próbálta meg enyhíteni a kapott büntetését, miután Irvine manővere az 1994-es Brazil Nagydíjon négyes balesetet idézett elő.

Még több F1 hír:

Irvine 10,000 dolláros bírságot, és egy versenyre szóló eltiltást kapott, majd a Jordan fellebbezése után az eltiltását meghosszabbították 3 versenyre.

A Red Bull esetében minden azon fog múlni, hogy vajon tényleg sikerült-e olyan bizonyítékot találniuk – akár a GPS-es adatokból, ahogyan arról Martin Brundle értesült – amely a verseny ideje alatt még nem állt a versenybírók rendelkezésére, és amelyben valahogyan szándékosságra utaló jeleket találnak-e a stewardok.

Tom Jeffries közreműködésével.

Verstappen „készen áll”, de nem várja a Magyar Nagydíj körüli sajtófelhajtást

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull felülvizsgálatot kér, a korábbi pilóta viccesen reagált
Következő cikk „Az a legfontosabb, hogy van Max mentálisan"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország