Szavazás

SZAVAZÁS: Neked hiányzik Alonso az F1-es rajtrácsról?

Fernando Alonso már nem része az F1-es rajtrácsnak, de a hiánya valóban érezhető lenne a királykategóriában? Erre keressük most a választ az Olvasóink segítségével.

Fernando Alonso, McLaren

Fernando Alonso, McLaren

IndyCar

A kétszeres spanyol világbajnok tavaly év végén valószínűleg örökre búcsút intett a Forma-1-nek, legalábbis versenyzőként. Fernando Alonso karrierje már soha nem lehet teljes, mivel „csak” két világbajnoki trófeát szerzett, noha a tehetsége alapján messze többet érdemelt volna.

És, ha megnézzük azt, hogy ezt a két címet is a pályafutása első felében szerezte, akkor még szomorúbb a kép, miközben a McLarennel és a Ferrarival is felérhetett volna a csúcsra, vagy ha elfogadja a Red Bull ajánlatát, talán már legalább 6 cím szerepelhetne a neve mellett.

Alonso távozásával sokan pánikba estek, mivel a spanyol úgy döntött, hogy 2019-től már nem versenyez az F1-ben, és legutóbb igencsak úgy nyilatkozott, hogy valószínűtlen a visszatérése, de egy „álomajánlat” esetén talán elgondolkozna. Erre azonban minimális az esély.

(x) OnePlus 6T – egy tökéletes telefon, tökéletes áron? 8GB RAM, 128GB-os háttértár, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

Közben a rajtrácson nem egy egészen kiváló versenyző és fiatal tehetség szerepel, ami talán elhomályosítja Alonso hiányát. Alább a szavazásunk részeként arra vagyunk kíváncsiak, hogy az Olvasóinknak hiányzik Fernando, vagy sem.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A W Series is csatlakozhat a Forma-1 programjához?
Következő cikk Hamilton trendi megjelenése New Yorkban: nem áll le

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország