Stroll: Vettel „nagyon okos” az autóval kapcsolatos visszajelzések terén

Lance Stroll elmondta, hogy az új csapattársa, Sebastian Vettel „nagyon okos” a visszajelzéseit illetően. A két pilóta először a múlt heti bahreini teszten tudott szorosabban is összedolgozni, hogy minél jobbá tegyék az Aston Martin idei autóját.

Sebastian Vettel, Aston Martin and Lance Stroll, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Vettel igyekszik minél hamarabb beilleszkedni új csapatánál, és eddig pozitív benyomást tett rájuk, ráadásul bajnoki tapasztalatokkal érkezett meg Silverstone-ba.

Stroll is most először dolgozhat együtt egy világbajnokkal, Vettel pedig korábban elmondta, hogy szívesen ajánl útmutatást és veszi fel a mentor szerepet is.

Még több F1 hír:

Az Autosport/Motorsport.com arról kérdezte a kanadait, hogy milyen volt az első igazi élménye a Vettellel való közös munka kapcsán. Stroll egyből kifejtette, hogy máris látni lehetett új csapattársa tapasztalatát, hiszen remek visszajelzéseket adott az AMR21-ről.

„Nagy tudással rendelkezik, ha az autó viselkedéséről van szó, hogy ő mit akar az autótól, és a megjegyzései úgy összességében is nagyon okosak. Sok tapasztalata van, és persze igazán tehetséges pilóta. Ettől függetlenül még korai lenne bármit kijelenteni.”

„Biztos vagyok abban, hogy a következő pár hétben még jobban megismerhetem majd, amikor már elindul a versenyzés és egyszerre leszünk a pályán, miközben ugyanolyan programot futunk. Vélhetően megértjük majd egymás szavait, elmondjuk a visszajelzéseket, és sokkal jobban fogjuk majd tudni, hogy miről is beszélünk.”

 

Stroll azonban azt is észrevette, hogy ezek a visszajelzések és a tapasztalat az ellenkező irányba is működtek, hiszen ő már néhány éve a csapatnál van, és vezette a tavalyi RP20-as autót, amelyre az idei AMR21 épül.

„Van már pár évem ennél az istállónál, szóval mindenképpen jobban ismerem ezt az autót és azt, hogy hogyan működnek nálunk a dolgok. Ő még csak most veszi fel a fonalat számos dologban, most tanulja, hogy miként zajlanak nálunk a folyamatok, hogy milyen az autó. Sok az új gomb és sok az új impulzus neki is.”

„Eltérő helyzetben vagyunk, de biztos vagyok abban, hogy a megfelelő irányba tudjuk terelni ezt az alakulatot, és ezzel a legtöbbet tudjuk majd kihozni az idei autóból is” – zárta gondolatát a fiatal kanadai.

Videón Verstappen és Cunoda leggyorsabb köre a bahreini tesztről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ekkor mutatják be a szaúd-arábiai városi pálya vonalvezetését
Következő cikk Sainz: Egyáltalán nem hiszek a Mercedesnek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország