Stroll a világbajnoki címre hajt az Aston Martinnal

Lawrence Stroll ismét kijelentette, hogy az Aston Martin végleges célja a Forma-1-ben, hogy elhódítsa a világbajnoki címet, a kanadai üzletember szerint ő képes ehhez megteremteni a szükséges anyagi feltételeket.

Lawrence Stroll, Owner, Racing Point

Charles Coates / Motorsport Images

Lawrence Stroll 2018-ban vásárolta meg egy befektetői konzorcium élén a csődeljárás alá vont Force India Forma-1-es csapatot, és azt Racing Point néven nevezte a 2019-es és a 2020-as szezonba.

A kanadai divatmogul 2020 elején egy újabb konzorcium élén többségi tulajdonos lett a brit Aston Martinban, és annak elnöke is lett, a Racing Point pedig 2021-ben átalakul az Aston Martin gyári csapatává.

A csapat 2020-ban a Mercedes 2019-es világbajnoki autójának lemásolásával több dobogós helyezést, az azóta már Red Bull pilóta Sergio Pereznek köszönhetően a Szahír Nagydíjon győzelmet is szerzett.

Lawrence Stroll szerint az, hogy a befektetésének köszönhetően új munkatársakat tudtak felvenni, és átszervezték a csapatot, összhangban azzal, hogy megérkezett a költségsapka, jövőre pedig új technikai szabályok is lesznek, „realisztikussá” tették a célt, hogy a világbajnoki címre hajtsanak.

„Az F1 is egy folyamat, évekbe telhet, hogy sikeresek legyen valaki, nem egyik éjszakáról a másikra történnek a dolgok, de Róma sem egy nap alatt épült” – idézi Strollt a BBC, aki az Aston Martin új névadó szponzorának, a Cognizant bemutatásának alkalmából beszélt.

„Onnan szeretném folytatni a dolgokat, ahol tavaly abbahagytuk, csak még erősebben. Több dobogós helyezést, és egy győzelmet is szereztünk, azt szeretném, ha idén is többször állhatnánk a pódiumra, és lépésről lépésre egyre több győzelemért harcolhatnánk.”

Stroll elmondása szerint a csapat nem csak egyszerűen névadó, de technikai megállapodást is kötött az IT cég Cognizanttal, akik a csapat épülő új részlegét a legújabb adatelemző, és mesterséges intelligenciát alkalmazó technológiával szerelik fel, ami „digitálisan egy új világot nyitott meg” az Aston előtt.

Még több F1 hír:

Stroll azt is hozzátette, hogy megkérdezte a csapatfőnök Otmar Szafnauertől, és a technikai igazgatója Andy Greentől, hogy határozzák meg, világbajnokok lehetnek-e úgy, hogy továbbra is a Mercedestől vásárolják a motort, sebességváltót, és még egy a felfüggesztés elemeit is.

„Azt mondtam, hogy jönnek az új szabályok 2022-ben, nyerni vagyunk itt, én is azért vagyok itt, és megvannak a lehetőségeim ahhoz, hogy megadjam azt, ami a győzelemhez kell, mit kell másképpen csinálnunk, ha bajnokok akarunk lenni?”

„Andy azt válaszolta, hogy nem kell sok dolgon változtatnunk.” Stroll végül azt is hozzátette, hogy szerinte továbbra is az aero lesz majd a döntő faktor az F1-ben és a költségsapka is a kezükre játszhat, mivel a Ferrarival, Red Bullal, vagy a Mercedesszel ellentétben nekik nem kellett elbocsájtaniuk embereket ahhoz, hogy beférjenek a sapka alá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mazepin: "Nem vagyunk barátok Schumacherrel”
Következő cikk Verstappen: akik kritizálnak, szemtől szembe már nem merik ugyanazt mondani

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország