Stroll: a pénz a költségvetési limit ellenére is „hangosan” fog beszélni az F1-ben

Lawrence Stroll, az Aston Martin csapatának tulajdonosa úgy véli, a pénz továbbra is fontos szerepet fog játszani a Forma–1-ben, hiába van már érvényben a költségsapka és jönnek új szabályok a következő évtől.

Lawrence Stroll, Owner, Aston Martin F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az istállóknak idén 145 millió dollárból, míg jövőre 140, 2023-ban pedig már csak 135 millióból kell majd gazdálkodniuk egy szezonban. Persze ebbe nem tartozik bele minden tétel, hiszen a marketingköltségek, a pilóták fizetése, valamint a három legjobban kereső csapattag fizetése is kivételt képez.

Stroll nemsokára közel 200 millió fontot fog elkölteni a teljesen új, ultramodern F1-es gyárra, és a kanadai üzletember szerint a pénznek továbbra is fontos szerep jut majd a sportág következő időszakában.

„Úgy vélem, a pénz mindig nagyon hangosan beszél, nem igaz? Ez továbbra is így lesz. Mindannyian tisztában vagyunk a költségvetési limittel, de azzal is, hogy milyen kivételek vannak alóla. A mi esetünkben ez az új gyár már nagyon érett.”

Még több F1 hír:

„A Covid két évünkbe került, máskülönben már kész lenne, vagy majdnem kész lenne, de ahhoz, hogy azért harcolhassunk, amiért én itt vagyok, vagyis a győzelmekért, erre az eszközre 100 százalékban szükség van.”

„A győzelemhez szerintem a megfelelő vezetésre és vízióra van szükség, amelyekkel én úgy hiszem, rendelkezem. Kell a finanszírozás is, kellenek az iparág legjobb emberei, akiknek a legjobb eszközöket és lehetőségeket kell a rendelkezésre bocsátanod” – magyarázta Stroll.

„Most ezzel a gyárral elintézzük az utóbbi dolgokat, már rendelkezünk számos kiváló szakemberrel, de még több embert szeretnénk alkalmazni, akik az én, valamint a csapatvezetés útmutatása alatt megvalósíthatják az álmainkat.”

Stroll emellett azt is megjegyezte, hogy az új gyárukat már a költségvetési limittel összhangban tervezték meg, és ez is volt az egyik oka annak, hogy csak ebben a hónapban kezdődött meg az építése. „Már tudtunk a közelgő pénzügyi regulákról, mert a FOM-mal és az FIA-val már nagyjából két éve beszéltünk róla.”

 

„Szóval a terveket nagyjából ugyanakkor kezdtük megalkotni, amikor már tudtuk, hogy milyen előírások lesznek érvényben.” Az Aston Martin új létesítményének egyik lényege, hogy minden csapattag egyetlen fedél alatt dolgozhasson majd, és bőven lesz még benne hely, hogy akár négy számjegyűre is bővíthessék az emberek számát.

„Többféle részlegünk lesz itt. Egyfelől természetesen a Forma–1-es istálló, emellé kerül majd az Aston Martin teljesítménnyel kapcsolatos technológiai komponense, továbbá lesz gyártói részleg is. Végül pedig ne felejtsük el a szélcsatornát és a hozzá tartozó embereket sem.”

„A teljes létszámot nem tudom elmondani, mert még nem fejeztük be a terveket. Ez a folyamat még két, bizonyos esetekben akár három évet is igénybe vehet majd. Azt tudnám most tippelni, hogy mindent egybevetve nagyjából könnyedén elfér majd ezer ember is az épületben” – zárta Lawrence Stroll.

Az F1 nem szeretné még tovább növelni a futamszámot

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner szerint Verstappen bárki ellen megállná a helyét, legyen az Leclerc vagy Hamilton
Következő cikk Albont a DTM-es tapasztalata Alonsóhoz hasonlóan komplettebb versenyzővé tette, de…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország