Steiner utalást tett rá, ki lesz a Haas tartalékpilótája

Günther Steiner egyértelmű utalást tett arra, hogy ki lehet a Haas F1-es csapatának a tartalékversenyzője – a csapatvezető úgy véli, Pietro Fittipaldi remek munkát végzett eddig, és bízik benne, hogy vele folytathatják.

Pietro Fittipaldi, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nagyon úgy tűnik, hogy a Haas F1 Team nemcsak az állandó pilótáit tartja meg jövőre, de a tartalékversenyző személye sem változik az amerikai alakulatnál, legalábbis Günther Steiner most erős utalást tett rá, hogy megtartják Pietro Fittipaldit 2022-re is.

„Pietro nagyon jó srác, nagyon jó versenyző, és most már a családunk tagja” – jelentette ki Steiner a hétvégén esedékes Brazil Nagydíj előtt. „Nem mindig tudjuk nélkülözni, és tavaly, amikor Romain balesetet szenvedett, és be kellett ugrania, majd fantasztikus munkát végzett, hiszen majdnem egy éve nem ült az autóban.”

„Pietro egy közülünk, és remélhetőleg velünk marad” – tette hozzá a csapatvezető. Arra azonban kievés esély mutatkozik, hogy Pietro Fittpaldi idén is beugorjon valamelyik futamra, hiszen már csak négy verseny maradt hátra.

Még több F1 hír:

A tartalékversenyző azt is elárulta, hogy nem volt még alkalma az idei autót vezetni, így nem lenne könnyű helyzetben, ha mégis bevetné őt a Haas. „Még nem teszteltem ezt az autót, mivel a Covid miatt nem voltak szezon közbeni tesztek, és a szezon előtti tesztek is korlátozottak.”

„Számomra ez izgalmas, ez más” – tette hozzá Fittipaldi a következő évre utalva. „A Forma-1 egy új korszakában vezethetnék. Ha lehetőségem lesz tesztelni az autót a következő szezonban, az is izgalmas lesz, hiszen senki sem tudja, milyen lesz.”

A riválisok árgus szemekkel figyelik a Red Bullt és a Porschét – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nem adja fel: a következő pályák kedvezhetnek nekik
Következő cikk Alonso és Vettel fej fej mellett az előzési listán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország