Steiner jövőre erősebb csomagot adna Schumachernek és Mazepinnek

Günther Steiner bizakodó a jövő évvel kapcsolatban és örömmel jelentette be, hogy sikerült megállapodniuk pilótáikkal a jövő évi folytatásról. A Haas csapatvezetője elégedett az újoncok teljesítményével és bízik benne, hogy jövőre egy erősebb csomagot tudnak a számukra biztosítani.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

A Haas F1 Team megerősítette, hogy változatlan felállásban folytatja a következő szezonban és a Mick Schumacher – Nyikita Mazepin duó marad az istállónál. A két újonc pilóta idén debütált a Forma–1-ben, tavaly még a Forma–2-ben voltak riválisok. A harc a királykategóriában sem maradt el annak ellenére, hogy csapattársak lettek.

A két pilótának nincs könnyű dolga első szezonjuk során, ugyanis a csapat úgy döntött, hogy teljes egészében a jövő évre koncentrál, így az idei fejlesztések elmaradásával az autó eléggé versenyképtelenné vált. A két pilóta ennek köszönhetően szinte kizárólag egymással tud csatázni a mezőny végén.

A csapat csütörtökön erősítette meg, hogy mindkét újoncot tovább viszik a Forma–1 következő érájába, így tehát változatlan pilótapárossal vágnak neki a következő évnek. „Tudtuk, hogy 2022-ben követni szeretnénk a folytonosságot és örömmel tudom megerősíteni, hogy Mick Schumacher és Nyikita Mazepin jövőre az Uralkali Haas F1 Team csapatában versenyez majd” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

Még több F1 hír:

„2021 mindkét versenyzőnknek lehetőséget adott a Forma–1 megértésére és sokat bizonyítottak újoncként. Biztosan nehéz számukra ezzel a csomaggal, amellyel rendelkezünk, ugyanakkor mindketten vállalták a kihívást és szorosan együttműködtek a csapattal, hogy megtanulják a folyamatainkat és alkalmazkodjanak a Forma–1 keménységéhez külsőleg és belsőleg egyaránt” – folytatta.

Steiner bízik abban, hogy a Haasnak sikerül jövőre előrébb lépnie és sikeresek lesznek a királykategória következő érájában. „Most, amikor előre tekintünk a 2022-es szezonra, biztosak vagyunk abban, hogy csapatként előrébb tudunk lépni és versenyképes csomagot tudunk adni Micknek és Nyikitának, hogy megtegyék a következő lépést F1-es karrierjük során” – mondta Steiner.

 

Schumacher elmondta, hogy izgatottan várja, hogy olyan autót vezessen, amelyben pontokért harcolhat. „ Azzal, hogy a Forma–1 mezőnyének tagja vagyok, az álmaimat élem. Az első év a Haasnál nagyon izgalmas és tanulságos volt, és biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tapasztalatokat át tudom vinni a következő évre” – mondta német.

„Új technikai előriások, a Haas csapatának lenyűgöző ambíciói és a Ferrari támogatása. Úgy gondolom, hogy ezek mind tovább visznek minket ahhoz, hogy a következő szezonban a pontokért harcolhassunk. Alig várom, hogy egy erősödő csapat tajga lehessek és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy előrébb tudjunk lépni” – fejtette ki Schumacher.

Nyikita Mazepin hozzátette: „Nagyon izgatott vagyok a jövő évvel és az új autóval kapcsolatban és egyszerűen csak azért is, mert megkaptam a lehetőséget a Haas F1-es csapatánál, hogy együtt fejlődjek velük. Azt hiszem jövőre erősebbek leszünk” – mondta a Haas orosz pilótája.

A Netflix vezérigazgatója a közvetítési jogokról: „Érdemes lehet átgondolni”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Netflix vezérigazgatója a közvetítési jogokról: „Érdemes lehet átgondolni”
Következő cikk Berger a Ferrariról: „Ezt nem tudom megérteni…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország