Steiner ismét főszerepben, fantasztikusnak ígérkezik a Drive to Survive második évada

Mielőtt még a Formula 1: Drive to Survive sorozat második évada hivatalosan is bemutatkozna, munkatársunk Luke Smith mesél arról a két részről, amit egy hivatalos elővetítésen nézett meg Londonban.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az egyik legszembetűnőbb különbség az F1-ben a Liberty Media 2017-es hatalomátvétele óta, az a sport hozzáállása a digitális médiához, ennek pedig nincs is jobb bizonyítéka, mint a Netflix Drive to Survive sorozata.

Soha korábban nem volt a publikum számára annyi színfalak mögötti hozzáférés elérhető, mint amit a sorozat nyújtott, így az hatalmas siker lett. A fiatal közönség számára kinyitotta ajtaját grand prix versenyzés világa, és sokukból lett egyszerű megfigyelőkből elhivatott szurkoló. Azok, akik már korábban is követték a sportot, több személyes, pálya mellet játszódó történetet ismerhettek meg.

A Drive to Survive második évada február 28-án jelenik meg, ismét 10 epizóddal, amelyekből kettőt megtekinthetett a Motorsport.com és más médiumok is Londonban a hónap elején.

A legnagyobb változás az első évadhoz képest a Mercedes és a Ferrari jelenléte, egyik csapat sem vett részt az első évadban. A sorozat első része, az Ausztrál Nagydíjról szóló ’Lights Out’ nyitóképén azonnal Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerepel, de Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Toto Wolff és Valtteri Bottas is szerepel az első jelenetekben.

Még több F1 hír:

Szerencsére az F1 két legnagyobb csapatának jelenléte nem megy a mezőny többi csapatának kárára. A ’főszerepben’ ismét a Haas, a Red Bull, és Daniel Ricciardo van. A részek felépítése nem változott sokat, továbbra is versenyzőkkel és csapattagokkal készült interjúkból, paddock felvételekből és versenyrészletekből állnak. Talán kevesebb az akció, mint az előző évadban, de így több idejük van a pálya melletti történetszálaknak kibontakozni.

A ’Lights Out’ visszareflektál az első évadra, amiben több epizódon át követhettük Ricciardo döntését, hogy a Renault-hoz igazol. A nehézkes bemutatkozását szembeállítják Verstappen sikeres évkezdésével, aki dobogót szerzett az Albert Parkban. Van pár visszautalás is az előző évad első részére, amikor a Haas kettő elrontott kiállással dobta el a versenyét, ami most is megismétlődött Romain Grosjeannal.

A vágás és szerkesztés ismét elismerésre méltó. Bár a Mercedes és a Ferrari vállalták a szereplést, mindkét csapat limitálta a versenyek számát, ahol forgathatott a Netflix (ironikusan a Mercedes a Német Nagydíjon engedélyezte a forgatást, a legrosszabb versenyükön az évben).

A sasszemű nézők talán kiszúrhatják, hogy a Hamiltonról és Bottasról szóló képek csak pár versenyen készültek, - főleg Hockenheim és Austin – a vágás miatt az átlagos néző nem fogja látni a különbséget a részek között.

Max Verstappen előzi Sebastian Vettelt a 2019-es Ausztrál Nagydíjon

Max Verstappen előzi Sebastian Vettelt a 2019-es Ausztrál Nagydíjon

Fotó készítője: Dirk Klynsmith / Motorsport Images

És ők a sorozat legfőbb célközönsége: az átlagos, alkalmi néző. Ahogyan az első évadban, úgy most használnak bizonyos fokú művészi szabadságot, hogy izgalmasabbnak mutassanak bizonyos történeteket. Például Max Verstappen előzését az évadnyitó futamon Sebastian Vettel ellen úgy mutatják be, mintha egy utolsó körös előzésről lett volna szó, miközben az a valóságban 24 körrel a verseny vége előtt történt.

Az elhivatottabb szurkolóknak talán szúrhatja a szemét, mint ahogyan az első évadban túldrámázták a Racing Point pilótaválasztását, de a nézők többségének be fog jönni az izgalmasabb történetmesélés.

Kompenzálásul sok apró részletet lehet megismerni, amire vágyakoznak a szurkolók, például Christian Horner elhintette, hogy volt kiugrási opciója Verstappennek a Red Bullnál, de más események egész epizódot is kaptak, például az általunk megtekintett másik rész, a ’Boiling Point’, ami a Haas szenvedését és Rich Energy körüli botrányt dolgozza fel.

Günther Steiner megkérdőjelezhetetlenül az első évad sztárja volt, így nem meglepő, hogy a második évadban is sok fókuszt kapott. Egy-két felvételen látható, hogy rájátszik, kihasználva váratlanul jött hírnevét, de majdnem végig őszinte marad, olyan egészen megható felvételeken is, mint amikor a vacsorát készít a családja számára.

Az epizódok kissé ugrálnak időrendben, különösen a Haasról szóló. Kapunk egy felvételt, ahogyan Kevin Magnussen tör előre a hatodik helyre az Ausztrál Nagydíjon, majd Londonban találjuk magunkat a Rich Energy hivatalos bemutatásán, majd hirtelen az osztrák és brit versenyhétvégén. A szurkolók, akik tisztában vannak az időrendiséggel, könnyen tudják majd követni az eseményeket, de a kevésbé elhivatottak számára zavaró lehet.

Romain Grosjean és Kevin Magnussen érnek össze a silverstone-i futam első körében.

Romain Grosjean és Kevin Magnussen érnek össze a silverstone-i futam első körében.

Fotó készítője: Colin McMaster / Motorsport Images

A sorozat sikere abban rejlik, hogy remekül mutatja be a sportot alkotó színes karaktereket. Remek, ahogyan Steiner és a Haas mérnöke Ayao Komatsu próbálnak rájönni az autó hibáira, visszatérve az ausztrál csomagra is, csak azért, hogy aztán Magnussen és Grosjean összeütközzenek.

Bármiféle pompa, ami a Mercedest jellemezné, azonnal szertefoszlik az első jeleneteken, mert Hamilton és Wolff is elrontja a csapat hivatalos nevét. Christian Horner ismét egyfajta „gonoszként” jelenik meg, aki azt mondja, hogy Ricciardo „menekült a harc elől”, amiért elhagyta a Red Bullt.

A két epizódos betekintés csak egy kis ízelítő volt abból, amit a második évada kínálni fog a Drive to Survive-nak, de az már nyilvánvaló, hogy a sikeres első évad alapjain építkeztek tovább. Ismét remek szórakozást fog nyújtani minden sportszerető embernek, függetlenül az F1-es tudásuktól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Összesített képgaléria a McLaren új F1-es autójáról, az MCL35-ről
Következő cikk Fry: Más kihívás a Renault, mint a McLaren volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország