Sergio Perez: A történetem egy olyan pilótáról szól, aki nem adta fel...

Sergio Perez megkapta élete nagy esélyét arra, hogy egy olyan csapatban bizonyítson, mely minden bizonnyal harcban lesz a világbajnoki címért. A mexikói elmondta, hogy csakis magának akar bizonyítani, de kitért a McLarentől történő menesztésére is.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A mexikói pilóta eredményes 2020-as szezont tudhat maga mögött, holott sokáig még az F1-es szereplését is bizonytalanság övezte. Először jött a koronavírus, majd elveszítette az ülését, végül pedig egy bajnokesélyes csapathoz szerződött.

„Kaptam egy olyan autót, amely képes a címért küzdeni, és be akarom bizonyítani magamnak, hogy megfelelő körülmények között képes vagyok a világbajnokságért harcolni. Tisztában vagyok az erősségeimmel és gyengeségeimmel is.”

Még több F1 hír:

„Ha nem hinnék benne, hogy le tudom győzni Max Verstappent, nem fogadtam volna el a Red Bull ajánlatát. Amikor egy pilóta megérkezik az F1-be, a célja az, hogy versenyeket és bajnokságokat nyerjen. Remélem, eljött ez a pillanat a számomra, és nem akarom veszni hagyni.”

„Könnyű volt azt mondani, hogy a McLaren okkal ejtett engem” – mondta el Perez egy interjúban, amit a Guardian idézett. „De mindenekelőtt magamnak akartam bizonyítani, hogy tévedtek.”

„Olyan autókkal szereztem dobogókat, amelyek nem voltak képesek ilyen eredményeket elérni. Az én történetem egy olyan pilótáról szól, aki tovább nyomta keményen, és nem adta fel” – tette hozzá Perez.

A McLaren megtalálta az új Lewis Hamiltont?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault „az idők végezetéig” elkötelezte magát az F1 iránt az Alpine-on keresztül
Következő cikk A Williams Paddy Lowe távozása óta először nevezett ki technikai igazgatót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország