Schumachernek meglett az álom, de az érzés nem az igazi

Mick Schumacher karrierje során először tudott bejutni a Q2-be a Haasszal, ez pedig idén hatalmas teljesítménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy milyen gyenge az amerikaiak autója. Ennek ellenére a német ismét hibázott.

Mick Schumacher, Haas F1, is interviewed

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lényegében úgy jutott be Schumacher a Q2-be, hogy a saját maga által előidézett piros zászló miatt már nem tudtak javítani a mögötte lévők, ez pedig nagyon hasonló eset volt a korábbi hetekben látott szombati eseményekhez.

Az újonc érthető módon nem volt teljesen elégedett, hiába érte el azt, amire már a szezon eleje óta vágyott. „Ez egy kicsit keserédes, igen. Szerettem volna a Q2-ben is vezetni. Megnézve a dolgokat, igen szoros csata ment a továbbjutásért, és ha mindenki befejezi a körét, akkor már más lehetett volna a helyzet.”

Még több F1 hír:

„Általában véve örülhetünk a teljesítményünknek, főleg az FP3 után, ahol nem mutattunk valami meggyőző köridőket, de sikerült valamit előhúzni a kalapból, ami nyilván remek. Sajnos azonban nem sikerült befejezni az edzést.”

Az ütközés nem volt túlságosan komoly, de az autó félig háttal csapódott neki a szalagkorlátnak, ilyenkor pedig fennáll a sebességváltó meghibásodásának lehetősége. A fiatal versenyző még nem tudta megmondani, hogy van-e valami komolyabb probléma vagy lesz-e váltócsere, de reménykedik abban, hogy megússza, és akkor vasárnap a 15. helyről indulhat.

Magáról az incidensről is mesélt: „Nagyon gyorsan tört ki. Azért is volt, mert jól jöttem ki az 5-ösből, így nagyobb tempóval kezdtem a 6-ost. A körülmények is változtak abban a pillanatban, így több tényező együttes játéka volt ez, és emiatt csúszott ki az autó hátsó része.”

 

Schumacher elismerte, hogy biztosan csinálhatott volna valamit jobban is abban a pillanatban, de minden olyan gyorsan történt, hogy nehéz volt megítélni, hogy pontosan mi lett volna a helyes döntés. Ennek ellenére azért tudja, hogy most jobb volt az autója a szokásosnál, emiatt is sikerült továbbjutnia.

Ami pedig magát a hiba tényét illeti, ez már nála is a sokadik volt idén, de a német szerint ez is csak része a tanulási folyamatnak. „Nekünk nehezebb dolgunk van, ha be akarunk jutni a Q2-be, jobban a határon kell mennünk. Ha pedig közel vagy a határokhoz, akkor a hibák is könnyebben jönnek.”

Nagy jóslatokba a futam kapcsán azért nem akart belemenni, de a Haas versenyzője reménykedik, hogy akár a Williamsekkel is felvehetik majd a harcot, ha minden jól alakul az ő szempontjukból.

Hamilton örül, hogy rácáfolhatott egy mítoszra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norrisnak problémája adódott, és azon lepődött meg, hogy nem végzett hátrébb
Következő cikk Perez: kisajátíthattuk volna magunknak az első sort

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország