Schumacher: Nem Vettel az oka az Aston Martin gyengébb szereplésének

Ralf Schumacher szerint nem lehet Sebastian Vettelt okolni az Aston Martin gyengébb szerepléséért, mivel szerinte az alakulat teljesít rosszabbul, mint ahogy az elvárható lenne. Az egykori német futamgyőztes Martin Whitmarsh és Otmar Szafnauer duójára is kitért.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel, Aston Martin

Zak Mauger / Motorsport Images

Az Aston Martin minden bizonnyal nem így képzelte el a Forma-1-es visszatérését, hiszen míg az elődcsapat, a Racing Point tavaly futamgyőzelmet ünnepelhetett, addig a Sebastian Vettel-Lance Stroll duóval felálló gyártó csupán a konstruktőri bajnokság 7. helyén áll. Ralf Schumacher azonban úgy gondolja, hogy nem a pilóták okozzák a gyengébb eredményeket.

„Amikor Lawrence Stroll megvette a csapatot, új irányvonalat hozott magával” – jelentette ki a Sky németországi szakértője a Sport1-nek. „Mindig mondtam, hogy egy tehénből nem lehet egy éjszaka alatt tigrist csinálni.”

„Egyszerűen túl sok a nyugtalanság, továbbá Martin Whitmarsh és Otmar Szafnauer duója az én szemszögemből nézve egyáltalán nem működne” – tette hozzá a hatszoros futamgyőztes, aki tehát nem sok jót jósol az Aston Martinnak.

Még több F1 hír:

Az egykori német F1-es arra is kitért, hogy szerinte nem Sebastian Vettelt minősíti az alakulat gyengébb szereplése, mivel a négyszeres bajnokra szüksége volt a csapatnak. „Az Aston Martinnak szüksége volt egy ilyen topkategóriás versenyzőre.”

„Mindeközben Sebastian a jobb és következetesebb versenyző lett. A csapat egyszerűen nem úgy teljesít, ahogy kellene. Erőltették az emberek leszerződtetését, és ez a felfordulás talán már nem a megfelelő környezet Szafnauer számára.”

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Otmar Szafnauert a csapatnál végbement változtatások, valamint a gyengébb szereplés okán szóba hozták az Alpine-nal, és habár a csapatvezető nem erősítette meg ezeket a híreszteléseket, kategorikusan nem is cáfolta azokat.

Ocon és Alonso „a határig” mentek, hogy tartani tudják Gaslyt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Katar bízik abban, hogy sok előzés lesz az első F1-es nagydíjon
Következő cikk Palmer: Verstappent a 2019-es kanadai eset miatt nem büntették

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország