Schumacher Mazepinre panasazkodott a verseny után

Mick Schumacher és Nyikita Mazepin ezúttal sem kímélték egymást – a fiatal orosz pilóta a verseny elején meglehetősen kemény manőverrel előzte meg a németet, aki nem volt boldog emiatt. A futamot végül egy kör hátrányban fejezték be a Haas-pilóták.

Nikita Mazepin, Haas VF-21, Mick Schumacher, Haas VF-21

Mark Sutton / Motorsport Images

Mick Schumacher a verseny elején igyekezett közel kerülni George Russell Williamséhez, amikor csapattársa, Nyikita Mazepin keményen beszúrt a német mellé, aki emiatt nem tudta rendesen bevenni a kanyart.

„A rajt valójában egész jó volt. Nagyjából ott voltam a boly közepén, és amikor megérkeztem a 3-as kanyarba, vélhetően egy kicsit későn fékeztem a körülmények miatt. Elég nagy volt a hátszél, ami hibára kényszerített a kanyarban, és sajnos át kellett mennem a bukótéren, ami elég koszos volt.”

„Beletelt néhány körbe, mire fel tudtam zárkózni. Képes voltam arra, hogy harcoljak Russell-lel, de ez akkor történt, amikor megelőzött a csapattársam. Sajnos annyira kiszorított, hogy le kellett mennem a piszkos szakaszra, ami természetesen újra beszennyezte az abroncsaimat.”

„A második felvonásban jobbak voltunk, az autót jónak éreztük, és képesek voltunk arra, hogy tartsuk a Williams köridejeit” – tette hozzá Schumacher, akit aztán arról faggattak, hogy lesznek-e következményei Mazepin kemény manőverének.

Még több F1 hír:

„Ahogy már mondtam, úgy hiszem, hogy ismét le kell ülnöm elbeszélgetni a csapattal. A nap végén, ha ennek így kell lennie, akkor így kell lennie. Nekünk a saját dolgunkra kell koncentrálni, akárcsak neki.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Haas pilótái a határokat feszegették, hiszen legutóbb Bakuban volt egy indokolatlanul kemény megmozdulása Mazepinnek, mikor Schumacher megelőzte őt a célegyenesben. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is megszólalt az incidenssel kapcsolatban:

„A Haas pilótái többnyire egymás ellen versenyeznek, de ennek keménynek kell lennie? Azt hiszem, hogy a legtöbb ember meg tudná magyarázni magának, hogy ennek nem kellene így lennie. Azt hiszem, hogy ő elég nyitott és beszédes volt ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón. Ahogy mondtam, azt hiszem, ez az ő stílusa, és talán nem igazán értjük meg egymást ezen a szinten.”

Ezúttal a Red Bull vadászta le a Mercedest

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo élvezte a csatát Alonso és Gasly ellen
Következő cikk Gasly szerint érthető, hogy Norris „idiótának” hívta a versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország