Schumacher: Mazepinnek máshol kéne versenyeznie

Az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher nem kímélte idén a Haas pilótáját, Nyikita Mazepint, Mick nagybátyja szerint mivel nem segíti a csapat fejlődését, az orosznak inkább másik sorozatban kéne szerencsét próbálnia.

Nikita Mazepin, Haas F1

Nikita Mazepin, Haas F1

Jerry Andre / Motorsport Images

A Haas újonc pilótapárossal vágott neki az átmenetinek szánt 2021-es szezonjuknak. Az amerikai alakulat egyáltalán nem fejlesztette a 2020-as autóját, mivel a zsetonrendszer bevezetésével nem tudtak volna jelentősen elmozdulni a konstruktőri bajnokságban, így minden erőforrásukat a 2022-es projektre fordították.

Mick Schumacher és Nyikita Mazepin beilleszkedése azonban nem sikerült egyformán jól a szezon során: hiába versenyeztek egymás ellen 2020-ban az F2-ben, az F1 ritmusát a német pilóta sokkal jobban vette fel, és az esetükben a legárulkodóbb statisztika az időmérős párharcok alakulása: Mazepin csak akkor tudta legyőzni Schumachert, amikor a német az FP3-as balesetei miatt nem is tudott indulni az időmérőn, Monacóban és a Hungaroringen. Mazepin legjobb időmérős eredménye egy 18. hely volt, míg Schumacher kétszer is bejutott a Q2-be, és a legjobb időmérős eredménye a Törökországban elért 14. helye volt.

Az idei évben a német Sky állandó szakértőjeként tevékenykedő Ralf Schumachert egyszer sem tudta meggyőzni a teljesítményével Nyikita Mazepin, a német expilóta pedig az orosz szezonvégi értékelésénél sem fogta vissza magát.

Még több F1 hír:

„Mazepin jó pilóta volt a Formula 2-ben. Idén azonban rossz irányba fejlődött, és igazából valami mást kéne csinálnia” – idézi Schumachert a Speedweek. „Nem feltétlenül kell a Forma-1-ben versenyeznie.”

Ralf szerint Micknek olyan csapattársra van szüksége, aki „képes segíteni neki, és vele együtt viszi előre a csapatot, hogy Mick ne egyedül legyen ebben a vesztes pozícióban.”

2021-ben esélye sem volt a Haasnak arra, hogy pontokat szerezzenek, Ralf pedig csak reménykedni tud abban, hogy Mick megszerzi majd az első pontjait 2022-ben: „ez attól függ majd, hogy a Haas milyen autót fog neki adni”.

„Amennyiben egy pontszerzésre valóban alkalmas autót, akkor pedig már csak Micken, hogy éljen a lehetőségeivel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nyerte meg Verstappen a bajnoki címet! - VIDEÓ
Következő cikk Brundle: a csapatok nem tartanak az FIA-tól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország