Sajtó: Wolff az Aston Martinhoz szerződhet, Binotto támadás alá került a nagy F1-es megbeszélésen

A hírek szerint Toto Wolff nem vett részt a Forma-1 főnökeivel folytatott csütörtöki fontos megbeszélésen, ami kérdéseket vethet fel a saját és Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatban is.

Toto Wolff, Husband of Susie Wolff, Team Principal, Venturi with Alejandro Agag, Chairman of Formula E

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

A Mercedes már több alkalommal is megerősítette, hogy a Forma-1-ben marad. Ez még a koronavírus okozta válsághelyzet előtt történt, ami miatt újabb futamokat kellett elhalasztania a sportnak. Sőt, a Monacói Nagydíjat törölték, így a hercegség leghamarabb csak 2021-ben láthatja ismét vendégül a mezőnyt.

Még több F1 hír:

Az F1-es csapatok csütörtökön egy telefonos konferencián keresztül egyeztettek a különböző kérdésekről, és megállapodtak abban is, hogy a 2021-es szabályváltozásokat 2022-re halasztják. A költségvetési sapka azonban már jövőre bevezetésre kerül.

A Daily Mail jelentése szerint a Mercedes csapatának főnöke, Toto Wolff azonban nem volt jelen ezen a megbeszélésen. Helyette James Allison, a technikai főnök képviselte a márkát és a csapatot. Egyelőre nem tudni, mi volt az oka ennek, hogy Wolff nem vett részt a fontos megbeszélésen, így az újabb kérdéseket vethet fel a jövőjével kapcsolatban.

Toto Wolff with TV Presenter Jennie Gow, Alejandro Agag, Chairman of Formula E in the Mercedes-Benz EQ garage

Toto Wolff with TV Presenter Jennie Gow, Alejandro Agag, Chairman of Formula E in the Mercedes-Benz EQ garage

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

Toto még mindig nem írta alá az új szerződést, és ezzel együtt részvényes is a világbajnok csapatnál, valamint nagyon jó kapcsolatot ápol a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnal, így valószínűleg a brit számára sem mindegy, hogy hogyan dönt az osztrák. A rekordernek a kontraktusa az év végén jár le.

A Sportsmail úgy tudja, hogy Wolff és Lawrence Stroll, aki nemrégiben növelte a részesedését az Aston Martinnál, és jövőre már ezen a néven fogja futtatni az F1-es csapatát, együtt utaztak vissza Ausztráliából, ahol elhalasztották az évadnyitó nagydíjat.

A pletykák szerint Wolff akár az Aston Martinhoz kerülhet, ahol vezetőként folytatná tovább. A brit lap azt írja, Toto esetleges döntése hatással lehet Hamilton jövőjére, aki többször elmondta, szívesen folytatná a munkát a Mercedesnél, de szeretné tudni, hogy hogyan dönt a csapat főnöke a saját jövőjét illetően.

Minden bizonnyal igen nagy fordulat lenne, ha Wolff lenne az Aston Martin új vezérigazgatója, ami a Mercedes projektjére is hatással lehet. Ez az új kihívás az osztrák számára is érdekes jövőt vizionálhatna, és nem kizárt, hogy az érkezésével a márka jelentős lépéseket tenne meg előre.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Sportsmail hozzáteszi, Wolffhoz hasonlóan Stroll sem vett részt a 10 csapat közötti konferenciabeszélgetésen. A Racing Pointtól Otmar Szafnauer képviselte az alakulatot, ami 2021-től Aston Martin néven folytatja tovább. Stroll először 16.7 százalékos részvényes lett az autógyártónál, majd ez a hónap elején 25%-ra növekedett. Az pedig nyilvánvaló, hogy Stroll és Wolff nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással.

A távollétükben egy több mint 3 órás beszélgetés zajlott a Forma-1-ről. A lap úgy tudja, hogy Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke heves támadás alá került, különösen a Red Bull (Christian Horner) és a McLaren (Zak Brown) részéről. Az egyik bennfentes azt mondta, valódi haragról volt szó, amiért Binotto vonakodott a 2021-es szabályok elhalasztását illetően.


A Mexikó Ralin Esapekka Lappi autója kigyulladt, de Lappi egy ideig ezután is vezetett, mivel nem tudta, mennyire súlyos helyzet. Később ő és navigátora is sérülés nélkül kiugrott az autóból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy lehetőség, amire senki sem számított a Forma-1 leállása előtt
Következő cikk A Pirelli is szerepet játszott az F1-es szabályok elhalasztásában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország