Sainz: Nem leszünk annyira versenyképesek, mint Mexikóban

A McLaren versenyzője, Carlos Sainz a szabadedzéseket követően elmondta, hogy egyáltalán nem érezte jónak a 2020-as gumikat, a McLaren pedig talán nem lesz annyira versenyképes, mint a mexikói időmérőn.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz az első szabadedzésen a 12., a második szabadedzésen pedig a 8. pozícióban zárt, az FP2 után pedig először azt kérdezték a McLaren spanyoljától, hogy hogyan sikerült a leggyorsabb köre.

„Sikerült elég jó köridőt futnom a lágy keveréken, de ahogy azt mostanában látjuk, a középmezőny nagyon szoros, versenytempót tekintve pedig még szorosabb. Nem tudom, mit csinált a Toro Rosso, de újabban nagyon jó tempójuk van, szóval ők is csatlakoztak a harcba, A Renault, a Racing Point és a Toro Rosso mindig nagyon közel van.”

Mit tudsz mondani az FP1-es megpördülésedről?

Még több F1 hír:

„Csak próbálgattam a 2020-as gumikat, amelyek nem voltak túl produktívak számomra. Nagyon furcsák és rosszak voltak érzésre, nem tudtam hozzájuk szokni.”

Trükkösek a körülmények, érdekes lehet az időmérő szombaton?

„Igen, egyértelműen nagy kihívást jelentő hétvége lesz ez a McLaren számára, mert látjuk, hogy ezen a pályán talán nem leszünk annyira versenyképesek, mint a mexikói időmérőn, szóval sokat kell még fejlődnünk ahhoz, hogy megszerezzük a hetedik és a nyolcadik helyet a rajtrácson.”

Izgalmas dolog számodra, hogy a McLaren a teljes Indy-szezonban indulni fog?

„Igen, szerintem a McLaren-márka jó irányba halad. Vannak különböző projektjeink, bár nyilvánvalóan a Forma-1 az, amire elsődlegesen fókuszálunk, de jó látni, hogy a csapat terjeszkedik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem hiába panaszkodnak a pilóták: nincs jó állapotban az austini pálya - videó
Következő cikk Norrisnak csak egy kört kell rendesen összerakni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország