Sainz: Mindennél jobban akartam a 6. helyet

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője az Abu Dhabi Nagydíjon szerzett pontjával az egyéni pontverseny hatodik pozíciójában végzett, aminek nagyon örül a spanyol pilóta – elmondása szerint „mindennél jobban akarta” a hatodik helyet.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. az utolsó körben előzte meg Nico Hülkenberget, ezzel a tizedik helyen zárt Abu Dhabiban. Ennek a helyezésnek azért volt nagy tétje, mert ezzel övé lett az egyéni pontverseny hatodik helyezése.

A spanyol versenyző a Sky Sportsnak és a Movistar+-nak nyilatkozott vidáman a nagydíj után, aki szerint ez volt karrierje legjobb szezonja.

További híreink:

„Kemény verseny volt. Végig forgalomban autóztam Lando és a Renault-k mögött, így nagyon fogytak a gumik, nem volt tiszta előttem a levegő. Végül a tizedik helyen végeztünk. Az utolsó körben tökéletesen sikerült az előzési manőverem. Nagyon távolról vetődtem be, mint Perez Brazíliában.”

 „Mindennél jobban akartam a bajnoki hatodik helyet. A 11-es kanyarban kellett elintéznem, az utolsó körben. Folyamatosan kaptam az információkat. Tudtam, hogy Nico volt az utolsó pontszerző helyen.”

„Azt mondtam a csapatnak, hogy be kell kockáztatnunk a dolgot, a közepes keveréket raktuk fel, aztán egyre közelebb értem Nicóhoz, majd végül meg tudtam előzni. A hétvége előtt nem számítottam rá, hogy meglehet a hatodik hely.”- mondta elégedetten Sainz.

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat nem figyelt a Renault-kra
Következő cikk Räikkönen elfogadta, hogy most nem ment

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország