Sainz is nagyot kapott a Dakar 10. szakaszán, így is nőtt az előnye

Carlos Sainz szerint is mostohák voltak a körülmények a Dakar-rali szerdai szakaszán, amelyet végül az időjárási körülmények miatt idő előtt megszakítottak a szervezők.

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz stops

#305 JCW X-Raid Team: Carlos Sainz, Lucas Cruz stops

A.S.O.

A Dakar-rali szerdai szakaszán nagy szélvihar várta a mezőnyt, amely ugyan elrajtolt, de a szervezők döntése értelmében a táv kétharmadánál véget is ért. Carlos Sainz minimális előnnyel kezdte a szakaszt, amelyet végül megnyert, és jelentősen növelte előnyét az összetettben.

Nasser Al-Attiyah ugyanis nagyon pórul járt szerdán, és végül 18 perces hátrányt szedett össze a spanyollal szemben. ugyanakkor Sainz számára sem volt zökkenőmentes a futam.

"Volt egy kis homokvihar, nagyon rosszak voltak a látási viszonyok. Sok volt a homoknyelv, amelyek akár 4, 5, 6 méteresek is voltak, az egyik nekünk is kemény ütést okozott. Aztán kicsit bonyolódott a pálya is, amit mi jól vettünk" - mondta Sainz.

Még több hír:

A MINI-t vezető spanyolnak ezúttal nem voltak gondjai a gumikkal sem. "Az egyetlen dolog az a vágás volt, amit akkor szedtünk össze, amikor egy legalább nyolcméteres zuhanás után az orrunkat odacsaptuk" - mesélte Sainz.

"Holnap igyekszünk mindent megtenni, ahogy tesszük az első naptól. A cél az, hogy hiba nélkül próbáljunk meg átjutni. A holnapi lesz a dűnés szakasz legbonyolultabbika" - vetítette előre Sainz.

Sainz szerint mindenkinek úgy volt jobb, ha lefújják a szerdai szakaszt. "Nekünk is jobb volt így. A szervezők mentőhelikopter nélkül maradtak, miután mindet be kellett vetni a szakasz korábbi részén" - mondta Sainz.

A spanyol nem tagadja, hogy a nap elejétől komoly tempót diktáltak, de ez kockázattal is járt. "Az első rész túl veszélyes volt, de mi nagyon gyorsan mentünk" - mondta Sainz, aki kiemelte, hogy a szerdai siker mögött a jó navigáció állt. "Igen, ma minden jól ment ezen a téren, de tegnap például szenvedtünk, és sok időt buktunk."


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Súlyosan megsérült Alonso márkatársa a Dakaron: videóval a jelenet
Következő cikk Alonso annak is örül, hogy a borulás után még versenyben van a Dakaron

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország