Sainz elárulta, mihez kell még hozzászoknia a Ferrariban

Carlos Sainz felemás érzésekkel vette tudomásul, hogy a 7. helyezte be a Spanyol Nagydíjat. A Ferrari-pilóta ezzel az eredményével négy futamon már háromszor pontszerző helyen végzett, ám így is marad némi keserűség a spanyolban.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz egyre jobban hozzászokik a Ferrarihoz, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a nyers tempója erősebb volt a legutóbbi versenyhétvégén, mint a McLaren pilótáié. A spanyol ennek ellenére Daniel Ricciardo mögött végzett a versenyen, most azt is elárulta, hogy miért.

„Megvolt a tempóm, hogy az összes közvetlenül előttem haladó autó előtt fejezzem be a versenyt” – mondta el Carlos Sainz a Racefans kérdésére. „Gyorsabb voltam náluk, akár Daniel Ricciardo McLarenjénél is, de nehezen tudunk előzni, mivel a végsebességünk kisebb, mint nekik, ez pedig lehetetlenné tette a dolgot.

Még több F1 hír:

„Természetesen továbbra is hozzá kell szoknom a Ferrari rajtindítójához, de nem vettem rossz startot” – jelentette ki Sainz a barcelonai versenyre utalva. „Az első 100 méter még nem tökéletes, de a start pillanata nem volt negatív.”

„Azonban rossz helyzetben találtam magam az egyes kanyarban, Ocon mögött voltam, aztán néhány pozíciót veszítettem az ellenfeleimmel szemben, akik kívülről megelőztek” – tette hozzá Sainz.

Még több F1 hír:

„Leclerc tökéletes startot vett, én viszont nem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan képes leszek a Ferrarival is arra, amit a McLarennel csináltam, hogy jól kvalifikáljak, illetve jól rajtoljak annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket szállítsam anélkül, hogy más autók blokkolnának a rajtnál vagy a verseny során.”

Sainz és Leclerc eddig nagyon magabiztos teljesítményt nyújt, sorra gyűjtik be a pontokat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a McLaren előtt végezzenek a konstruktőri bajokságban. Egyelőre a dobogó önerőből még elérhetetlen a csapatnak, de egyre közelebb kerülnek hozzá.

Brundle Perez összeomlásától tart…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: „Nem könnyű” megoldani, hogy a Haas 2021-es autója jó legyen Mazepinnek
Következő cikk Grosjeannak öt perc is elég volt, hogy lássa, mitől olyan jó a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország