Motorsport.com hírek

Sainz: Alonso elhagyhatja a Forma-1-et

A rali legenda, Carlos Sainz is részt vett nézőként az idei Monacói Nagydíjon. A spanyol versenyző honfitársával, Fernando Alonsóval is összefutott, beszélgetésük alapján pedig azt feltételezi, hogy a kétszeres VB-győztes spanyol nem biztos, hogy a Forma-1-ben marad.

Race retiree Fernando Alonso, McLaren walks in

A McLaren lehetséges IndyCar indulása felerősítette a pletykákat, miszerint Alonso elhagyhatja a Forma-1-et. Sokatmondó, hogy míg az Indy 500-at dícsérte, addig a monacói klasszikus pályát az „unalmas” jelzővel illette. Ráadásul a vasárnapi Indy 500 rajtja előtt ezt írta Twitteren: „Készen állok, hogy nézzem és élvezzem a nap VERSENYÉT.”

A McLaren igazgatója is sejtelmes nyilatkozattal borzolta a kedélyeket: „Jó lenne Fernando Alonsóval dolgozni a jövőben, mindegy melyik szériában.”

 Gil de Ferran, a McLaren tanácsadójának elkötelezettség is mutatja, hogy mennyire fontos az Indy 500 a brit istállónak.

A párizsi születésű brazil, aki előző évben segítette Alonsót az Indy 500-ban, ChampCar bajnok lett 2000-ben és 2001-ben, illetve Indy 500-at nyert 2003-ban, a csapat junior pilótáival dolgozik.

„Más sorozatok is érdekelnek minket, főleg az IndyCar.” – nyilatkozta Brown Monacóban.

Egyre több jel mutat arra, hogy Alonso lesz a főszereplője a McLaren IndyCar-os terveinek. 2005 és 2006 világbajnoka ezen a héten Brown-nal, de Ferran-nal, és a menedzserével Luis Garcia Abad-dal karöltve Detroitba utazik, az IndyCar versenyre. És nem ez az egyetlen kiváltó oka a pletykáknak: Alonso egyre inkább frusztráltnak tűnik, beszélgetőpartnerei szerint.

Még több F1 hír:

„Monacóban beszélgettem vele, és a beszélgetés végén az volt a benyomásom, hogy többé nem akar a Forma-1-ben versenyezni.” – magyarázta a korábbi F1-es, jelenleg a Sky TV szakértőjeként dolgozó Martin Brundle. Az ő véleményét osztja Carlos Sainz is, aki Carlos Sainz Jr., spanyol Renault pilóta édesapja: „Abban a fázisban van, amikor valami újat akar kipróbálni. Győzelmekért és a dobogóért akar harcolni.”

„Egyértelmű, hogy nem vagy boldog akkor, ha már győztél, és most nem tudsz – és ebben az esetben egy kétszeres világbajnokról beszélünk, aki még mindig szeretne győzelmeket szerezni.” – nyilatkozta honfitársáról a rali legenda. „Ez hatványozottan igaz, ha figyelembe vesszük Alonso korát, és személyiségét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriási kihívás vár a Forma-1-re, jön a Renault „B” motorja
Következő cikk Wehrlein és a Toro Rosso: „Nem tudom, igazak-e a pletykák”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország