Russell: Üzemmeleg gumikkal még a Ferrariknál is gyorsabbak voltunk!

A Mercedes versenyzője, George Russell bizakodó a német istálló versenytempóját tekintve, egy körön viszont még sokat kell fejlődniük az idén eddig mindig a top 5-ben végző pilóta szerint.

George Russell, Mercedes W13

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Egyelőre nem fest rosszul a Mercedes csapatának a helyzete: az Ezüst Nyilak komoly fejlesztéseket hoztak a silverstone-i hétvégére, és a hosszú etapokon erős tempót tudtak menni a második szabadedzésen.

Hamilton a második, George Russell a hetedik helyen végzett az FP2-n, és utóbbi szerint miután felmelegedtek a gumik, még a Ferrarinál is jobb tempóra voltak képesek, egy körön azonban még nem képes arra, amire Hamilton:

Még több F1 hír:

„Kevés üzemanyaggal a kocsimban kicsit szenvedtem Lewishoz képest, az ő köre pedig kiválóan sikerült. Több üzemanyaggal már biztatóbb volt a tempóm. A McLarennél sokkal gyorsabbak voltunk a végén, de ők több benzinnel is mentek, amikor pedig már felmelegedtek a gumik, a Ferrariknak is gyorsabbak voltunk.”

„Körről körre javítani tudtunk, míg az ő köreik romlottak. Látok pozitív jeleket, de még mindig van hova fejlődni, ez egyértelmű” – magyarázta Russell a péntek délutáni sajtótájékoztatón.

„Viszont rá kell jönnünk, hogy miért sokkal jobb a versenytempónk, mint az egykörös sebességünk. A McLareneknél azt láthattuk, hogy a száraz pályán nagyon erősek egy körön, mi viszont nem tudjuk a megfelelő működési tartományba hozni a gumikat.”

 

„A versenyen viszont jó pozícióban lehetünk. Minden az egyensúlyozásról szól, nem tehetünk fel mindent egy lapra. Ahogy mondtam, vannak pozitívumok, de sok munka vár még ránk” – zárta a 24 éves brit versenyző.

A Forma-1-es program magyar idő szerint 13 órakor fog folytatódni a harmadik szabadedzéssel, 16 órától pedig az időmérő edzés következik, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

Újabb sértések kerültek el Nelson Piquet-től: a célkeresztben a két Rosberg és Hamilton...


Nézzük meg, hogyan fest egy kör a virtuális silverstone-i pályán a Mercedesszel!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappent kifütyülték Silverstone-ban, Horner meglepődött
Következő cikk Charles Leclerc motorgondokkal szembesült a brit hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország