Russell nem igényli, hogy a Mercedes a nyakában lihegjen

George Russell nem igényli a Mercedes folyamatos figyelmét, elsősorban akkor számít a németekre, amikor az a visszajelzés, hogy valamit máshogy kellene csinálnia.

George Russell, Mercedes AMG F1 W10

George Russell, Mercedes AMG F1 W10

Joe Portlock / Motorsport Images

A Forma-1 mezőnyében idén három újonc szerepelt, egyikük George Russell a Forma-2 bajnokaként érkezett. A brit peche, hogy a Mercedes utánpótlásának tagjaként csak a Williamsben találtak neki helyet.

Márpedig a brit istálló egyértelműen a mezőny sereghajtója volt tavaly, Russell így is megcsillogtathatta a tehetségét, és kivívta az idei részvételét is. Ugyan a Mercedes 2019-ben több tesztelési lehetőséget is biztosított neki, egyelőre még várnia kell a nagy lehetőségre.

Még több F1 hír:

Russell azonban addig sem henyél, és igyekszik mindent kihozni williamses időszakából. Elmondása szerint idén folyamatos kapcsolatban volt a Mercedes-szel, és a kritika hiányát kielégítő visszajelzésnek véli.

"A Mercedes-szel mindig is az volt a megállapodás, hogy nem szólnak, ha jól mennek a dolgok, viszont mindig szólnak, ha valami nem stimmel. Amikor a GP3-ban versenyeztem, és megnyertem, kaptam egy hívást, amiben jelezték, hogy jól csináltam, de aztán rögtön áttértünk az F2-re és a tesztelésre a Force Indiával" - mesélte Russell a Mercedes-szel való kapcsolatáról.

"Amikor pedig az F2-be mentem, világos volt, hogy a cél a győzelem, és ha nyerek, az F1-es ülést jelenthet. Megnyertem, jött a 'jól csináltad', és most pedig az F1' - mondta a brit fiatal. "Hisznek bennem, hogy megvan bennem a lehetőség, és hogy ugyanúgy gondolkozunk."

George Russell su una Mercedes mule car a Yas Marina per i test con le gomme Pirelli da 18 pollici per il 2021

George Russell su una Mercedes mule car a Yas Marina per i test con le gomme Pirelli da 18 pollici per il 2021

Fotó készítője: Pirelli

"Azért fizetnek, hogy egy nagyon magas szinten teljesítsek, és amikor magas szinten teljesítek, azért fizetnek. Amikor a postás kiszállítja a leveleket, nem hátba verést kap, amikor teljesíti a feladatát" - vélekedik Russell.

"A világ, amiben élünk ilyen. Minden héten kapcsolatban vagyok velük, és minden versenyen látom őket. Jelen pillanatban nagyon elégedettek azzal, amit csinálok" - mondta Russell.

Közben pedig a Mercedes nem kívánja elengedni Russell kezét, annak ellenére sem, hogy már az elmúlt szezon közben világossá vált, hogy 2020-ra is a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas páros versenyzik az istállónál, ráadásul voltak még, akik megelőzték Russellt a sorban.

 

Toto Wolff pedig ki is jelentette, hogy a gyári csapat biztos benne, hogy Russell rendelkezik a képességgel, amelyre egy jövőbeli potenciális Mercedes-versenyzőnek rendelkeznie kell.

"Nagy megtiszteltetés a Mercedes részének lenni, részt venni abban, ami jelenleg a legjobb a Forma-1-ben. Ugyanakkor egyike vagyok a junior versenyzőknek, és van néhány fiatalabb kartversenyző is, de tavaly csak én és Esteban Ocon voltunk" - utalt francia márkatársára, aki azonban éppen a felállás miatt nem várt tovább, és elfogadta a Renault hívását.

"Persze az agyam hátuljában motoszkál a gondolat, hogy egyszer talán sikerül, és a gyári csapat versenyzője leszek. De ahogy a Mercedes hatással van az F1-re, 2021-től már négy csapat fog menni Mercedes-motorral" - emlékeztetett rá Russell.


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zandvoort fesztivált rendezne, hogy Verstappen nélkül is erős legyen
Következő cikk A 2020-as szabályváltoztatások: fékek, biztonsági rendszerek – 3. rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország