Russell levélben kért bocsánatot a csapatától

Az imolai versenyhétvégén közel került pályafutása első Forma-1-es pontjához a Williams versenyzője, George Russell, azonban a biztonsági autó mögött eldobta az autóját és ezzel együtt a pontszerzés reményét is – a fiatal brit az esetért levélben kért bocsánatot csapatától.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Andy Hone / Motorsport Images

George Russell az időmérőkön rendre kiválóan teljesít, és idén is 13-0-ra vezet csapattársa, Nicholas Latifi előtt. Azonban az első pontjára még várnia kell a fiatal brit versenyzőnek, aki Imolában közel került ahhoz, hogy karrierje során először a top-10-ben végezzen.

Azonban a safety car mögött hibázott, és a falba tette az autóját, ennek következtében elszállt a pontszerzés reménye és be kellett fejeznie a versenyt.

A RaceFans pedig megtudta, hogy a Williams versenyzője levelet küldött az összes csapattagnak, amelyben bocsánatot kért a hibájáért, és vállalta a teljes felelősséget érte, illetve azt is hozzátette, hogy nagyon nehezen tudott megbirkózni a csalódással a versenyt követő 48 órában.

Még több hír:

„Egy, csak egyetlen egy ok van arra, hogy miért volt pontszerzési lehetőség előttünk ezen a hétvégén. Ez az ok pedig az, hogy mindnyájan 100 százalékos teljesítményt nyújtotok, és hétről hétre a maximumot hozzátok ki az autóból.”

Russell azt is elismerte, hogy jó eredménnyel térhettek volna vissza, amennyiben óvatosabban vezet a safety caros periódus alatt.

„Mindennél jobban vágyom arra, hogy bárcsak elkerültem volna a falat, és hazahoztam volna egy vagy két pontot. De versenyzők vagyunk, nem azért vagyunk itt, hogy biztonsági játékot játsszunk. Azért versenyzünk, hogy a határokat feszegessük.”

„Itt-ott ennek az óriási csalódás lesz az eredménye, azonban abban a pillanatban, amikor elemeljük a gázról a lábunkat, és csak 95 százalékos teljesítményt nyújtunk, jobb, ha inkább otthon maradunk” – folytatta Russell.

 

A RaceFans információi szerint Russell gesztusa jó fogadtatásban részesült. A Williams csapatának pedig valóban jól jött volna az a pont: a 2019-es szezon óta összesen egy egység került a nevük mellé, akkor Robert Kubica lett a 10. a Német Nagydíjon.

„Mindnyájan tudjuk, hogy olyan autóval rendelkezünk, amelyet a határon kell hajtani, sőt néha még azon is túl ahhoz, hogy a pontokért tudjunk harcolni. De úgy érzem, hogy lassan, de biztosan közeledünk ehhez.”

„Kétségtelen, hogy amikor elérünk idáig, nem fogunk megállni, és beindul a dolog. Fényes jövő áll a csapat előtt” – áll a levélben.

Mennyi az esély arra, hogy Hamilton év végén visszavonul?


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy embert biztosan meglepett Räikkönen a maradásával
Következő cikk Wolff: Legutóbb 10 órába telt a Hamiltonnal való tárgyalás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország