Russell látványos „kiakadása” a büntetése miatt az F1 2019-ben (videó)

Fogalmazzunk úgy, hogy George Russell finoman szólva sem értett egyet a büntetésével, amit a virtuális Kínai Nagydíj időmérő edzésén kapott. Alexander Albont szóhoz sem hagyta jutni a kérdésben.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Andy Hone / Motorsport Images

A harmadik virtuális F1-es nagydíj is remek jeleneteket hozott. Egy másodpercig sem unatkozhattunk, mindig történt valami a pályán, miközben élőben jelentkeztek be a versenyzők a futam ideje alatt, ami remek újítás.

Még több F1 hír:

A Kínai Nagydíjon 7 aktuális F1-es versenyző képviseltette magát, de Lando Norris az újabb technikai problémája miatt még csak rajthoz sem tudott állni. Charles Leclerc, Alexander Albon, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Carlos Sainz Jr., és George Russell azonban ott voltak.

Russell eredetileg a második helyre kvalifikálta volna magát, de 5 helyes rajtbüntetést kapott, amivel enyhén szóval sem értett egyet. A Williams brit versenyzője humorosan megjegyezte, hogy óvást nyújt be, és „halálosan” komolyan gondolja, hogy újra kell konfigurálni a rajtrácsot, mert nem igazságos a büntetése, hiszen semmit sem csinált.

Albon is a vonalban volt, de gyakorlatilag szóhoz sem jutott Russell mellett, aki csak mondta a magáét, és nagyon nem értett egyet azzal, hogy nem tarthatta meg a második rajtkockáját, mert így talán egy igen más futamot teljesíthetett volna.

Mivel mások is kaptak büntetéseket, Russell az 5. helyről indulhatott. A helyzetet ráadásul a felvezetőkör ideje alatt vitatták meg. Albon hangján hallani lehetett, hogy folyamatosan nevet, és folyamatosan ugratta Russellt, akivel régóta nagyon jóban vannak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Ricciardo egészen EPIC csatája Kínából: videó
Következő cikk Hamilton is megmutatta az otthoni szimulátorát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország