Russell ezúttal egy kétszeres világbajnoktól kapott dicséretet – „ez sokat jelent nekem”

George Russell, a Williams versenyzője ezúttal is kiváló teljesítményt nyújtott az időmérő edzésen – Imolában 13. lett, és bevallotta, ő sem érti, hogyan sikerült ilyen jól az időmérője.

George Russell, Williams FW43

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williams-pilóta George Russell hétről hétre remek kvalifikációs eredményekkel rukkol elő, és a bő másfél éve tartó Forma-1-es pályafutása során még egyszer sem végzett mindenkori csapattársa mögött az időmérőkön.

Ezúttal a 13. helyre hozta be a grove-i alakulat autóját, többek között Sebastian Vettel Ferrariját és Lance Stroll Racing Pointját is megelőzve. Ennek ismeretében nem csoda, hogy a fiatal brit is nagyon elégedett a szombati napjával.

„Nem számítottunk arra, hogy ma ott leszünk a Q2-ben, az pedig egyszerűen fantasztikus, hogy egy Racing Pointot és egy Ferrarit is meg tudtunk előzni.”

Még több F1 hír:

„Őszintén mondom, nem tudom, hogyan sikerül ilyen jól szerepelnünk szombatonként. Abba pedig beleborzongok, hogy olyan pályákon vezethetünk, mint az imolai” – tette hozzá Russell.

A Forma-1 mezőnyébe 2021-ben visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso azt nyilatkozta nemrégiben, hogy a fiatal versenyzők közül jelenleg a Williams brit pilótája a legjobb, a 22 éves versenyző pedig elmondta, sokat jelent neki Alonso dicsérete.

„Rengeteget jelent nekem, hogy egy olyan sráctól hallom ezt, mint Fernando. Nagyon várom már, hogy jövőre ellene versenyezzek, biztos vagyok benne, hogy kiváló teljesítményt fog nyújtani. Nagyra értékelem, hogy ezt mondta” – zárta Russell.

Hamilton nem sok jóra számít holnap…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko meglepő nyíltsággal beszélt a Gasly melletti ülésről
Következő cikk Az F1 az új COVID-szabályok ellenére is magabiztos

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország