Russell: „az F1 lehetne türelmes” és várhatna 2022-ig

George Russell, a Williams pilótája amondó, hogy a 2022-ben bevezetésre kerülő új technikai szabályok jobb versenyzést biztosítanak majd, és így talán nem lenne szükség arra, hogy változtassanak a hétvégék lebonyolításának formátumán.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Williams

Amennyiben a csapatok kielégítőnek találják majd a sprintfutamok részletesebb terveit, akkor elég nagy rá az esély, hogy idén több helyszínen is lássunk 100 km-es szombati versenyeket. Russellt is megkérdezték az ötletről még a múlt héten, de a brit egyelőre még nem tud sokat mondani a témával kapcsolatban.

„Nem tudom, hogy ti több információval rendelkeztek-e, de én még nem igazán hallottam semmit a konkrétabb ötletekről, valamint arról, hogy miként működne ez a formátum. A hétvége programjának felrázása érdekes is lehet.”

Még több F1 hír:

Szerinte a tavalyi Emilia Romagna Nagydíjon kipróbált kétnapos hétvége „jól működött”. Russell ettől függetlenül úgy véli, hogy az autókat érintő változtatások hatásosabbak lehetnek, mint a programban eszközölt kisebb módosítások.

„Végső soron a versenyzésnek kell javulnia a Forma–1-ben, és szerintem javulni is fog 2022-től, amikor az autók és a technikai szabályok megengedik a versenyzőknek, hogy harcoljanak. Szóval lehetnénk türelmesek is.”

Ettől függetlenül azért abban is reménykedik, hogy a formátum megváltoztatása esetleg az ő kezükre is játszhat. „Nem vagyok biztos benne. Érdekes lesz, és megnyit néhány lehetőséget, amelyekre a mi pozíciónkban szükség is lehet.”

 

A csapattárs, Nicholas Latifi nyitottnak mutatkozik a sprintfutamok bevezetésére, és elmondta, hogy ő is élvezte az imolai kétnapos hétvégét. Idén azonban már biztosan lesz egy változás, amelyet el is fogadtak. A pénteki edzések időtartamát 90-ről 60 percre csökkentették.

„Már eleve kicsivel kevesebbet gyakorolhatunk idén, szóval ez egy kisebb változást jelent. Én úgy vélem azonban, hogy az F1-nek nem kellene félnie attól, hogy módosít valamin. Szerintem a változás jó dolog.”

Több versenytársához hasonlóan viszont Latifi sem szeretné, ha a sprintfutamok mesterkéltté tennék a sorozatot, és emiatt nem a legjobb autó és pilóta nyerné a versenyeket. Ha ezek az értékek nem sérülnek, akkor viszont a kanadai nyitott a kihívásra.

Vettelnek oda kell figyelnie a pszichológiai oldalra is az Aston Martinnál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Perez a Mercedes-motorról és a gumikról is sokat tud
Következő cikk A stílussal biztosan nem lesz gond a Ferrarinál: megegyeztek az Armanival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország