Rossi csak a 18. helyről rajtolhat Mugellóban

Valentino Rossi számára eddig maga a rémálom az idei Olasz Nagydíj, amit csak a 18. helyről kezdhet meg Mugellóban.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing with his new helmet

Fotót készítette: Dainese

A Yamaha világbajnok legendája gyakorlatilag az első pillanatoktól kezdve küszködik a hazai versenyhétvégén, majd ott volt a szombat délelőtti fékproblémája, ami erős hatással volt arra, hogy az időmérő edzést csak a 18. helyen fejezte be, és nincs sok esélye a győzelemre vasárnap.

Még több F1 hír:

Valentino Rossi ennél egy sokkal jobb hétvégét remélt, és noha megvolt arra az esélye, hogy ott legyen a Q2-ben, végül ez nem sikerült. Az olasz rekorder természetesen nem boldog.

„Hogy őszinte legyek, azt vártam, hogy ezen a hétvégén erősebb leszek, mivel a tavalyi nagydíj jó volt számunkra, és néhány területen javultunk is, de tegnap nagyon sokat küszködtünk. Ma sikerült megtennünk pár lépést előre, és az FP3 ideje alatt elég gyors voltam. Nagyon elégedett voltam, és délelőtti stratégia is rendben volt: az utolsó körben egy olyan időt mentem, ami lehetővé tette számomra azt, hogy közvetlenül jussak be a Q2-ben, ami a célunk is volt.”

„Sajnálatos módon az utolsó fékezési zónában volt egy kis gond, és fék nélkül mentem be, majd végül szélesre vettem. Ez volt a kulcsmomentum számunkra, mert a Q1-ben sok gyors versenyzőnk volt, különösen Dovizioso és Pirro. Próbálkoztam, de délután az FP4-en már bajban voltam, így nem voltam nagyon erős.”

„A cél az, hogy a lehető legjobb munkát végezzem vasárnap. Természetesen ennél mindig többet vár az ember, különösen akkor, ha a világbajnoki címért harcol, és a hazai közönsége előtt húzza. Egyelőre nem a legjobban alakulnak a dolgaink, és noha sok van még hátra, fontos, hogy elkezdjünk újra sok pontot gyűjteni.”

„Nem tudom, hogy milyenek lesznek a lehetőségeink, de nyilvánvalóan a helyzet nem a legideálisabb, és nemcsak a helyezésem miatt mondom ezt. Meglátjuk, mert bőven lesz időnk a felzárkózásra, de a győzelem mindig nagyon nehéz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso akaratán kívül segítette pole-hoz Marquezt
Következő cikk Lorenzo a 17. rajthelye után Mugellóban: „Egy nagyon érzékeny motoros vagyok...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország