Rosbergnél Sainz előzi Leclerc-t is

Nico Rosberg örömmel látta, hogy két olyan versenyző is dobogós lett a Brazil Nagydíjon, akinek ez korábban még nem sikerült, és kiemelte, hogy Carlos Sainz olyan erős szezont futott, hogy nála felkerült a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the trophy

Carlos Sainz Jr, McLaren celebrates his third position on the podium with the trophy

Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen remek versenyzéssel győzött vasárnap, ám mögötte végül két olyan versneyző végzett az első háromban, aki korábban erre nem volt képes. Ráadésul Pierre Gasly a Verstappen által győzelemre vitt Red Bull-lal kezdte az idényt, de legnagyobb sikerét mégis a Toro Rossóval érte el. A francia mellett Nico Rosberg youtube-blogjában beszélt a harmadik Carlos Sainzról is, aki ugyan lemaradt Interlagosban a dobogós ünneplésről, de Rosbergnél feltétlenül 2019 top3 pilótája között van.

 

"Gasly miatt mind boldogok vagyunk. Nagyon nehéz időszakon van túl, kirúgták a csapatból, amit szörnyű átélni. Nagyon borzalmas helyzetben volt, és most látni, ahogy ebből kijött, remek munkát végzett, és nagyszerű volt látni az első dobogós teljesítményét. Azt remélem, hogy egyre több ilyen teljesítményt láthatunk tőle" - mondta Rosberg a Red Bulltól kiebrudalt franciáról.

 

Ugyanakkor Rosberg sokkal inkább el volt ragadtatva Carlos Sainz harmadik helyezésével, amelyet a spanyol nem ünnepelhetett meg a dobogón, mert Lewis Hamiltont csak a futam után büntették meg az Alex Albon elleni ütközéséért.

"Sainz is a pódiumon végzett a McLarennel, szerintem elképesztő szezonja van, elképesztő, amit elért, és szerintem benne van a szezon négy legjobbja között Hamiltonnal, Verstappennel és Leclerc-rel. Hamilton és Verstappen ezután a futam után már majdnem egy szinten van, őket követi Sainz idén, és negyedik pedig Leclerc. Sainz rengeteg pontot szerzett a McLarennek" - vélekedett Rosberg.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel németül is kiakadt, majd csak fogta a fejét (videó)
Következő cikk Verstappen: A top-3-ban lenne, ha visszatérne Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország