Rosberg: Vettel újra „isten” lesz a csapatában!

Nico Rosberg, a Mercedesszel F1-es világbajnoki címet szerző versenyző szokás szerint nem rejtette véka alá a véleményét, ezúttal pedig a honfitársa, Sebastian Vettel helyzetéről beszélt – többek között arról is szót ejtett, hogyan került mélyre a négyszeres világbajnok.

Lance Stroll, Racing Point, Sebastian Vettel, Ferrari, in Parc Ferme

Lance Stroll, Racing Point, Sebastian Vettel, Ferrari, in Parc Ferme

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel 2010 és 2013 között négy világbajnoki címet gyűjtött be, majd 2015-ben a Ferrarihoz igazolt. A maranellóiakkal való kapcsolata biztatóan indult, azonban végül nem tudott világbajnoki címet szerezni az olasz istállóval.

2020 végén pedig távozik a Ferraritól, és 2021-től az Aston Martinnál fogja folytatni. Honfitársa, Nico Rosberg azt mondta, óriási lehetőség áll Vettel előtt, és újra „isten” lesz a csapatában, ami hiányzott az utolsó ferraris éveiből Charles Leclerc érkezésének következtében.

„Először is, a mostani autók sokkal idegesebbek, mint valaha voltak. A kocsi hátulja néha egyszerűen kitörik, ez pedig sokat elvesz a versenyzők önbizalmából. Sebastian mindig is egy olyan pilóta volt, akinek arra van szüksége, hogy stabil legyen az autó hátulja.”

Még több hír:

„Azt gondolom, hogy Seb egy negatív spirálba került. A dolgok kicsiben kezdődtek, aztán jött egy nagy hiba, amikor az élről hibázott Hockenheimben, aztán még egy hiba, aztán még egy, ami aztán egy nagy lavinává változik” – magyarázta az egyszeres világbajnok.

„Folyamatosan növekszik a negatív spirál, egyre negatívabbá válsz mentálisan, és minél több hibát vétesz, annál jobban kezdesz el kételkedni magadban. A helyzet egyre rosszabb és rosszabb lesz.”

„Emellett megérkezett a csapathoz Charles Leclerc, aki a csapat „istene” lett, Seb pedig többé nem „isten” a Ferrarinál. Ez is hozzájárult a negatív spirálhoz, és biztosan sokkot jelentett Seb számára” – folytatta a német.

„Ő volt az első számú a Ferrari és az egész ország számára, aztán hirtelen ott volt a fiatal Leclerc, akivel 5 éves szerződést írt alá a csapat. Azt gondolom, hogy mentálisan ez is egy fontos dolog volt.”

Podium: second place Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, thi

Podium: second place Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, thi

Fotó készítője: Sutton Images

„Seb nagy lehetősége az Aston Martin… ez tényleg egy óriási lehetőség. Abban a csapatban újra „isten” lehet. Az autójuk gyors, így Sebastian sikeres pillanatoknak lehet a részese, egy pozitív spirálba kerülhet, és újra olyan jó lehet, mint korábban volt, illetve eltüntetheti a hibákat.”

„Tehát az Aston Martin egy nagy lehetőség számára, és nagyon örülök annak, hogy sikerült megtalálnia ezt a lehetőséget” – zárta Rosberg a Sky Sportsnak.

Vettel: Mindenki jól kijön Kimivel, aki nem egy s*ggfej…


A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, hiszen többek között Spencer Pigot óriási balesetet szenvedett a futam késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: "Lehetetlen, hogy a Red Bull és az AlphaTauri külön motorokat használjon"
Következő cikk Ilott sem ment sehova, de nem érzi elvesztegetett lehetőségnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország