Rosberg Mick Schumacherről: Hét évet vártam az első győzelmemre, adjunk neki időt

Nico Rosberg 2016-ban felért a Forma-1 csúcsára, ráadásul azt a Lewis Hamiltont győzte le, aki azóta letaszíthatatlan a sorozat trónjáról. A tavalyi év végén azonban érkezett a hír, hogy a két vetélytársa újra összecsaphat: ezúttal az Extreme E-ben.

Nico Rosberg, Mercedes AMG, with his family

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nico Rosberg és Lewis Hamilton egyaránt elkötelezte magát az Extreme E sorozat mellett, hiszen mind a ketten saját csapattal vesznek részt a sorozatban. Az egyszeres világbajnok Nico Rosberget most arról faggatták, hogy milyen érzés vezetői szerepkörben tetszelegni.

„Teljesen más érzés” – kezdte Rosberg. „Habár ugyanolyan ideges és feszült vagyok a boksz falánál. A teszt során volt egy fontos szponzorációs vacsoránk, ahol azt akartam, hogy a pilóták is jelenjenek meg. A vacsora során azon kaptam magam, hogy azt mondom: most már fáradt vagy, mehetsz az ágyba. Toto valaha ugyanezt csinálta velem.”

„Vicces, hogy belekerültem ebbe a szerepkörbe. Ez meglehetősen szép dolog” – tette hozzá Rosberg, akit aztán arról faggattak, hogy miért néz fel Toto Wolffra, aki minden bizonnyal a Forma-1 egyik legjobb csapatfőnöke.

„A személyes megközelítés miatt, ami Totót körbeveszi. Még a legfontosabb partnereivel is ilyen, akiket személyesen vesz fel, ez pedig különbséget jelent” – mondta el 2016 világbajnoka, aki Mick Schumacherre is kitért.

Még több F1 hír:

„Nem könnyű „valakinek” a fiának lenni. Mick esetében pedig tízszer olyan nehéz, mivel Michael napja nem történtek olyan régen, ráadásul nagyon sikeres volt. Nagy lesz a médiafigyelem, még nagyobb, mint Lewis Hamilton esetében.”

„Remélem, hogy Mick ezt félre tudja tenni, és képes lesz rendben koncentrálni a munkájára, máskülönben nem lesz valami szórakoztató. A média nem ad neki időt, ezt magának kell megoldania. Időbe telik, és türelmesnek kell lennie.”

„Végső soron, nekem is 7 évet kellett várnom az első futamgyőzelmemre, és 11-et arra, hogy megnyerjem az első bajnoki címemet. Ezt szem előtt kell tartanotok, ha értékelni szeretnétek Micket az idei évben.”

A Mercedes 50 lóerőt rejteget?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: nincsenek „azonnali” válaszaink a W12 gyenge hátuljára
Következő cikk Williams-vezér: Ha valaki 10 évig nyer, akkor azért a veszteseket kell okolni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország