Ricciardo visszavágna a Monacói Nagydíj után: „Az nem az én hétvégém volt”

Daniel Ricciardónak közel sem sikerült ideálisan a legutóbbi monacói futama. Egész hétvégén a mezőny második felében autózott, vasárnap pedig csapattársa, Lando Norris is lekörözte. Az ausztrál viszont keményen dolgozik, hogy fejlődni tudjon.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ricciardót azért is igazolta le a McLaren idénre, mert szerettek volna egy bizonyított futamgyőztes versenyzőt a soraikban tudni. Egyelőre azonban nehezen megy neki az alkalmazkodás, és még nem találja korábbi formáját.

Norris sokkal jobban teljesít nála összességében, legutóbb Monacóban például harmadik lett a brit, míg Ricciardo pontot sem tudott szerezni, pedig az egyik kedvenc helyszínén versenyeztek. Az előző hétvége után inkább el akart tűnni néhány napra, hogy átgondolhassa a dolgokat, most azonban erősebben térne vissza Bakuba a hétszeres futamgyőztes.

Még több F1 hír:

„Monaco nem az én hétvégém volt, de arra készülök, hogy visszavágok. Fontos volt, hogy időt szántam arra, hogy újraindítsam magam és megújult fókusszal vágjak neki Bakunak. A csapat és én keményen dolgoztunk a szimulátorban, hogy megértsük, kielemezzük és meghatározzuk a kulcsfontosságú területeket, melyeken javulnunk kell.”

„Tudjuk, hogy az autóban megvan a lehetőség, csak minden darabot a helyére kell tegyünk, hogy feloldjuk ezt a potenciált. Még mindig ott van az a része is, hogy egy új autóhoz kell alkalmazkodnom, de ez biztosan javulni fog az idő elteltével.”

„Továbbra is keményen fogok dolgozni, és építeni fogunk a Portugáliában és Spanyolországban elért fejlődésre, hogy minél előbb egynek érezhessem magam az autóval” – zárta gondolatát Ricciardo a McLaren bakui előzetesében.

A Ferrari nem számít monacói teljesítményre Bakuban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Petronasnak tetszik Hamilton és Bottas „tiszta” megítélése
Következő cikk Binotto: „Az F1 még nem áll készen, hogy búcsút mondjon a szélcsatornáknak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország