Ricciardo: A Renault-tól való távozás nem volt olyan egyértelmű, mint a Red Bull elhagyása

Daniel Ricciardo 2021-től már a McLaren versenyzője lesz, és azt nyilatkozta, hogy a Renault-tól való távozás nem volt annyira egyértelmű, mint amikor 2018 nyarán úgy döntött, elhagyja a Red Bullt.

Max Verstappen, Red Bull Racing and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Daniel Ricciardo 2019-ben csatlakozott a Renault csapatához a Red Bulltól – utóbbi csapattal hét győzelmet szerzett, előbbivel pedig 2020 végéig írt alá.

A Renault terve pedig az volt, hogy a középmezőnyből visszatér az élre, azonban 2019-ben a konstruktőri ötödik hellyel kellett beérniük, Ricciardo pedig még az előtt a Renault-tól való távozás mellett döntött, hogy egy versenyt is teljesített volna a Renault RS20-szal, és 2021-től már McLaren-pilóta lesz.

Bár Ricciardo renault-s szezonja nem volt sikerekben gazdag, és a Red Bullal előrébb tudott harcolni anno, mégis azt mondta, hogy a jelenlegi csapatától való távozás nem volt annyira egyértelmű, mint korábban a Red Bullról egy másik istállóra váltás.

„Őszinte leszek: nem volt egy kiemelkedő faktor, ami miatt ezt a döntést hoztam. Az egyértelmű, hogy ez egy teljesen más helyzet volt, mint a Red Bull-os szituáció, ugyanis akkor úgy gondoltam, hogy személyesen megvolt az időszakom a Red Bullal.” – mondta az F1 Nation podcastnek.

Még több hír:

„Sokáig voltam ott a Red Bullnál, próbálkoztam és próbálkoztam, nyertünk versenyeket is, de a világbajnokságot nem sikerült megnyernünk, és úgy éreztem, változásra van szükségem. Tehát a renault-s helyzet nem volt ennyire egyértelmű. Persze igaz, nem értük el azt tavaly, amit szerettünk volna, de nem is vártam azt, hogy 2019-ben nyerni fogunk.”

„Nem tudom, ez egy nehéz téma, ami semmilyen szempontból nem könnyű, és majd idővel eldől, hogy milyen döntést hoztam.”

A hétszeres futamgyőztes elmondta, hogy a 2020-as eredmények híján azért döntött a McLaren mellett, mert nagyon sokat fejlődtek 2018-ról 2019-re.

„Tavaly ismét a Mercedes nyerte meg a bajnokságot, de elég egyértelmű volt, hogy a McLaren tudott a legnagyobbat előrelépni. Ez egy bátorító dolog számunkra, és a jövőjük is jól néz ki. Nyilvánvalóan más erőforrást fognak használni 2021-től (szerk.: Renault-ról Mercedesre váltanak). Szóval vannak olyan dolgok, amelyek miatt izgatottak lehetnek.”

Az ausztrál azt is hozzátette, hogy a Sebastian Vettel Ferraritól való távozásának híre egy lavinát indított el, és emiatt nem tartotta realisztikusnak, hogy a várakozás lenne a jó megoldás.

„Azt gondolom, hogy nyilvánvalóan mindent Sebastian Vettel távozása indított el. Onnantól kezdve elég gyorsan kezdtek el történni az események, Carlos a Ferrarihoz igazolt, és minden más dolog.”

„Bár úgy tűnt, hogy talán van még idő, én azt gondoltam, hogy valójában nincs idő arra, hogy eligazoljak. Nyilván lejátszódott a fejemben, hogy ha elkezdődik a szezon júliusban, ami akkor még nem volt 100 százalék, akkor még nem fog minden kiderülni az első és a második versenyen, szóval valószínűleg augusztusig vagy talán szeptemberig kellett volna várni arra, hogy kiderüljön, ki hol áll.”

„És úgy éreztem, az már túl késő lenne.” – magyarázta Ricciardo.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey szerint Räikkönen kezdetben még nem volt képes vezetni egy csapatot
Következő cikk Az Alfa Romeo autókkal fog megérkezni a Magyar Nagydíjra: jön a "buborék"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország