Rendszerhiba okozta a Japán Nagydíj korai leintését

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a futamot követően elmondta, hogy egy rendszerhiba okozta a Japán Nagydíj idő előtti leintését, de a vizsgálat végén sokkal többet fogunk tudni a történtekről.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, 1st position, takes the chequered flag and passes his team on the pit wall

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Legutóbb a tavalyi Kanadai Nagydíjon intették le hamarabb a futamot, ami kellemetlenséget okozott. Akkor egy VIP vendég kapta meg az utasítást, de az túl korán érkezett, és így a verseny hamarabb került leintésre. Ebből adott esetben komoly gondok is lehetnek, mivel a szabályok szerint a leintéstől kell számolni a végeredményt, így a versenyzők hiába mennek még egy kört, az már nem számít.

Így volt ez Japánban is vasárnap, amiből Sergio Perez nagyon jól és szerencsésen jött ki, hisz más esetben nem lett volna pontja a Pierre Gaslyval való ütközése miatt. Az FIA rögtön vizsgálatot indított, majd Michael Masi versenyizgató mondott néhány szót a sajtóeseményen az esetről, aminek nyilvánvalóan nem örültek a szövetségnél.

„Amit látunk, az egy rendszerhiba, de még ki kell vizsgálnunk. A vizsgálat előtt nem akarok részletesen beszélni erről, de ez egy rendszerhiba volt. Ebben az emberi és az automatikus oldal is szerepet játszott. Emiatt is kell pontosan megnéznünk, hogy mi történt, rekonstruálni azt, és onnan haladni tovább.”

„Nagyon sajnálatos ez, és én leszek az első, aki ezt mondja. Büszkék vagyunk arra, hogy eddig tökéletesen csináltuk a dolgokat, de ez egyike azoknak, amik korábban nem történtek meg, és most meg kell vizsgálnunk, hogy mik az okok, mert eddig ebben a formában ez nem történt meg. Meg kell találnunk az okokat.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari egyelőre nem tudja a választ a visszaesésre
Következő cikk Nem semmi: Leclerc egy kézzel vette be az 130R-t (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország