Rendkívül látványos képeken Dovizioso és Quartararo bukása: szörnyű

A MotoGP legutóbbi hétvégéje is hozott pár érdekes jelenetet, melyek közül az egyik leglátványosabb Andrea Dovizioso és Fabio Quartararo nagy bukása volt Silverstone-ban, a legendás brit aszfaltcsíkon.

Andrea Dovizioso, Ducati Team crash

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Brit Nagydíjat a MotoGP-ben, ami egy nem várt győzelmet hozott, még akkor is, ha a Suzuki és Álex Rins idén kiváló formában van, ráadásul a spanyol az utolsó métereken, egészen minimális különbséggel utasította maga mögé Marc Marquezt, aki így sem lehetett boldogtalan, mivel a fő riválisa, Andrea Dovizioso nullázott.

A Ducati motorosa idén második alkalommal esett ki, és szép lassan 100 pont lehet a hátránya. Talán ez volt az a pont, amikor végérvényesen eldőlt Marquez újabb világbajnoki címe, aki idén még egyetlen egy alkalommal sem végzett a második helynél rosszabb pozícióban, igaz, Amerikában kiesett.

Dovizioso számára Quartararo hibája jelentette a verseny végét, rögtön a startot követően. A francia pedig a balszerencsét hibáztatta, mert szerinte, ha Rins nem hibázik, akkor baleset sem lett volna. Ezt már soha nem tudjuk meg, ahogyan azt sem, hogy Andrea és Fabio milyen tempóra lettek volna képesek, akiket a bukás miatt kórházba kellett szállítani, de szerencsére egyikőjük sem szenvedett súlyos sérüléseket. Az alább található képek több mint beszédesek, hogy mekkora is volt ez a bizonyos baleset a legendás brit pályán.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, Andrea Dovizioso, Ducati Team, fire
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, Andrea Dovizioso, Ducati Team, fire
Andrea Dovizioso, Ducati Team bike on fire
Andrea Dovizioso, Ducati Team bike on fire
Andrea Dovizioso, Ducati Team bike in flames
Andrea Dovizioso, Ducati Team and Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT bikes on fire
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crashes
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crashes
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crashes
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crashes
Andrea Dovizioso, Ducati Team
Andrea Dovizioso, Ducati Team
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crash
Andrea Dovizioso, Ducati Team after his crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, British MotoGP 2019
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, British MotoGP 2019
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT crashes
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT after his crash
Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT after his crash
32

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso ott lehet Misanóban
Következő cikk Rossi dobogós helyezése a hátsó keréken ment el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország