Red Bull: Newey már a 2021-es autóra fókuszál

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy a technikai igazgatójuk, Adrian Newey már a 2021-es autójukra, a Red Bull RB17-re fókuszál. Horner azt is elmondta, közel állnak az új Concorde-egyezmény aláírásához.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Még csak a 2020-as téli tesztek második napjánál járunk, viszont már most elkerülhetetlen téma a 2021-es szezon, hiszen ekkor teljesen új szabálycsomag érkezik a formulaautózás királykategóriájába, amelyre a csapatoknak is készülniük kell.

Ennek kapcsán Christian Hornert, a Red Bull Racing csapatfőnökét kérdezték, de szóba került az új Concorde-egyezmény is.

Már 2021-re állítottátok át az erőforrásaitokat?

„Természetesen ebben az évben egyensúlyoznunk kell 2020 és 2021 között, mert egyszerre nyomjuk, amennyire keményen csak tudjuk az RB16-tal, miközben az RB17 már egy teljesen más kocsi lesz az új szabályok érkezése miatt.”

„Adrian Newey fókuszának komoly része már az RB17-en van. Csak bizonyos mennyiségű erőforrással rendelkezel, ezért arról szól minden, hogy hogyan tudod megcsinálni azt, hogy ne áldozd fel a jelenlegi teljesítményt a 2021-es autó oltárán.”

Még több F1 hír:

Mennyire álltok közel az új Concorde-egyezmény aláírásához?

„A tárgyalások folyamatban vannak. Remélhetőleg a következő hetekben eljutunk a konklúzióig. Minden oldalról úgy tűnik, hogy van motiváció azt illetően, hogy megállapodásra jussunk.”

„Amikor pedig ez a helyzet, akkor általában sikerül is megállapodni. Hogy Melbourne előtt kész lennénk a tárgyalásokkal? Nem hiszem, de remélem, hogy még az év első felében sikerül megállapodnunk.”

Mik a törésvonalak?

„Nos, mindig a pénz az, nem igaz? Elkerülhetetlenül át kell dolgozni még néhány pontot, de szerintem nincsenek nagyon messze egymástól az álláspontok.”

További híreink:

Ha közeli harcban lennétek a címért a Mercedesszel és a Ferrarival, mennyire lenne nehéz befejeznetek az idei autó fejlesztését, és 2021-re váltani?

„Az erőforrásaink végesek, ezért ami van, azt hatékonyan kell használnunk. Szerintem jelenleg jut elég fókusz mindkét szezonra, de természetesen az átállás elkerülhetetlen, körülbelül a szezon harmada körül.”

Tervben van egy negyedik motor bevetése?

„Jelenleg nincs tervben. A tervünk az, hogy megoldjuk hárommal. Ha csak 21 verseny lesz idén, akkor ez egy kicsit könnyebb feladat lesz.”

„Ha mégis kellene a negyedik motor, azt egy olyan helyen próbálnánk bevetni, ahol a legkisebb hatása van az ezzel járó büntetésnek. Mindig a teljesítményt helyezzük az első helyre.”


Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fél évbe telhet lemásolni a Mercedes F1-es trükkjét
Következő cikk A Red Bull nem aggódik a koronavírus miatt, de nagyon figyel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország