Red Bull: Nem volt „túl nagy dráma” Verstappen fékproblémája

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen a Stájer Nagydíj alatt egy kis ideig fékproblémával szembesült. A futam után a csapatfőnök Christian Horner megmagyarázta, pontosan miről lehetett szó, és hozzátette, nem volt túl nagy dráma.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1-es Stájer Nagydíjon Max Verstappen megszerezte karrierje első rajt-cél győzelmét, illetve először tudott egymás után két versenyen győzni. Azonban nem volt teljesen nyugodt a holland pilóta futama.

A 23 éves versenyző kétszer is aggasztó üzenetet váltott csapatával a rádión keresztül – a fékpedál és a brake-by-wire volt a két problémás terület. A versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez összefügg a 9-es és 10-es kanyarnál lévő kerékvetőkkel, Verstappen viszont kijelentette, hogy nem hajt rá ezekre a rázókövekre.

A futam utáni sajtótájékoztatón megkérdezték Verstappent erről a problémáról, aki azt mondta, ki fogják vizsgálni a dolgot a csapattal:

Még több F1 hír:

„Hirtelen beesett a pedál a padlóra a 9-es és a 10-es kanyar között fékezés közben, majd a 10-es kanyar után újra a helyén volt. Szóval ki fogjuk vizsgálni a dolgot. De azt hiszem, ez kétszer is megesett a verseny során.”

A Sky Sports F1-nak adott nyilatkozatában a csapatfőnök Christian Horner is kitért erre: szerinte mégiscsak a kerékvetőkre való ráhajtás okozhatta a pedállal kapcsolatos gondot:

„Szerintem ez egy kis „leesés” volt, amit a kerékvetőkre való ráhajtás okozott. Borzalmas érzés lehet, hogy érzed, hogy a pedál nincs a helyén. De azt hiszem, hogy amikor elkerülte a rázókövet, akkor már nem volt ilyen gond. Összességében azt mondhatom, hogy nem volt túl nagy dráma” – mondta Horner.

Wolff: Nyolc év után most először nincs meg a tempónk…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly: Leclerc nem direkt csinálta, de ettől még szívás
Következő cikk Alonso újra legyőzte Ocont, zsinórban harmadszor pontszerző

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország