Red Bull: „Készen álltunk volna a vezetésre”

A Red Bull Motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko azt is elárulta, hogy mások is, de nem lett volna motorjuk a gyártók döntése miatt. Emiatt sem folytatódhatott tovább az évadnyitó Ausztrál Nagydíj.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Kínai Nagydíj volt az első, amit el kellett halasztania a Forma-1-nek a koronavírus miatt. Eleinte úgy tűnt, a mezőny mégis elutazhat Sanghajba, de végül megerősítették, hogy a kínai hétvége nem rendezhető meg az eredeti időpontjában.

Még több F1 hír:

Ausztrália is kérdéses volt, miközben Bahrein bejelentette, hogy zárt kapuk, tehát szurkolók nélkül rendezi meg a nagydíját. Már ekkor sejteni lehetett, hogy egyre nagyobb lehet a baj, és a vírus terjedése nagyon nagy gondokat okozhat.

Ugyan a mezőny ott volt Melbourne-ben, az évadnyitó F1-es helyszínen, már a szabadedzésekre sem gurultak ki a pályára, mivel az a döntés született, hogy lefújják az eseményt, miután a McLaren egyik csapattagja fertőzött lett. Legalábbis ez volt az egyik ok.

A Red Bull Racing, az AlphaTauri és a Racing Point azonban készen állt volna. Talán mások is, de a gyártók többsége nemet mondott, így nem kaphattak volna motort. Erről Dr. Helmut Marko beszélt a német Auto Motor und Sport lap hasábjain.

Az osztrák szakember tagadta, hogy a bizonyos döntésben a Red Bull is szerepet játszott volna. „Nem. Készen álltunk volna a vezetésre. Mások is készen álltak, de nem kaptak volna motort.” - folytatta a Red Bull Motorsport tanácsadója.

Nagyon hosszú idő telt el a McLaren bejelentése, és a verseny lefújása között. Mi lehetett ennek a valódi oka? „Egyes emberek többször meggondolták magukat.” - árulta el Marko. Időközben Bahreint és Vietnamot is törölték. „Azt feltételezzük, hogy az első verseny csak Bakuban lesz.”

Mit jelent egy olyan csapat számára ez a kényszerszünet 800 alkalmazottal a háta mögött mint a Red Bull? „Mi egyszerűen csak előrébb hozzuk a nyári szünetet. A 2020-ra és 2021-re vonatkozó fejlesztési munka a szokásos módon folytatódik tovább. A kapuk nem záródnak be.”

A Forma-1 a háttérben most azon dolgozik, hogy minél hamarabb megkezdje a szezont, de már a Holland, a Spanyol és a Monacói Nagydíj is veszélybe került a világjárvány miatt. A hollandok lennének a következők, ahol futam lehetne, de Zandvoort egyelőre kivár.


Max Verstappen volt az első, aki egy F1-es autóval akcióba lendülhetett az átalakított, döntött kanyarokat is kapott zandvoorti aszfaltcsíkon, közvetlen a 2020-as szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel a koronavírusról, a tapasztalatról és a fiatalokról
Következő cikk Téma volt, hogy az Ausztrál Nagydíjat folytassák, de a paddock lezárásával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország