Reagált a Racing Point Perez panaszára

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green kitart amellett, hogy az Emilia-Romagnai Nagydíj végén kihívni Sergio Perezt a lágy gumikért akkor helyes döntés volt.

Sergio Perez, Racing Point, visits the site of the accident that took the life of Ayrton Senna in 1994 which is now a tribute

LAT Images

A kései kiállás Sergio Perez harmadik helyébe került és a „fájdalmas” végkifejletet követően csak hatodikként ért célba. A 11. helyről rajtoló Perez jó gumikezeléssel és egy hosszú, közepeseken futott etappal a negyedik helyig jött előre, mielőtt a keményekre váltott, amikkel a verseny végéig szándékozott menni.

Max Verstappen kiesése azonban a verseny végén egy biztonsági autós periódust indított be, a csapat pedig aggódott, hogy Perez fel tudja-e melegíteni a kemény keverékeket az újraindításra – a gumik hosszú élettartama volt pont a verseny elején a hasznára.

Még több F1 hír:

Emiatt a bokszba hívták új szett lágyakért, azonban a három, közvetlenül mögötte érkező pilóta – Daniel Ricciardo, Charles Leclerc és Alex Albon – kint maradtak és elé ugrottak, így maradt a hatodik. A zöld zászlóval a remekül rohamozó Danyiil Kvjat miatt még egy helyet veszített, és bár Albont visszaelőzte, Leclerc-el már nem tudott mit kezdeni, így ezzel kellett megelégednie.

Andrew Green, a csapat technikai igazgatója szerint pont amiatt aggódtak az újraindításkor, hogy az autó ennyire jól ápolja a gumikat: „A verseny pont úgy ment, ahogy szerettük volna. A biztonsági autóig Checo remek tempóval a negyedik helyig manőverezett.”

„A hosszabb közepes etapjával megelőzte a fő bolyt, ő, és a kocsi is erős volt és optimisták voltunk a végeredményt illetően. A lehető legrosszabb, ami történhetett, egy biztonsági autó volt. Egyáltalán nem erre készültünk sajnos, úgyhogy nehéz döntés elé kerültünk.”

Sergio Perez, Racing Point RP20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Sergio Perez, Racing Point RP20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„A keményeken voltunk és eleve a hosszú etapokra állítottuk be az autót, emiatt nagyon nyugtalanító volt a tudat, hogy a keményeken leszünk az újraindításkor, szerintem szenvedtünk volna."

"A legbiztonságosabbnak és leglogikusabbnak azt gondoltuk, ha kihozzuk egy új lágy szettért, hogy ezzel ne legyen gond. Azt hittük, ők is kijönnek majd, bár sok múlik azon, ők milyen beállításokat alkalmaztak.”

Green szerint sokat rontott Perez helyzetén, hogy Russell a falhoz csapta az autót a biztonsági autó mögött, ezzel további köröket róva a gumikba lassabb tempóban, emiatt vesztette el az azok által nyújtott előnyt:

„Aztán ott van a másik dolog, a baleset a safety car mögött, azt sem tudtuk megjósolni. Ezzel megint kevesebb körünk lett az esetleges előzésekre, sokkal kevesebb. Utólag már mi is más döntést hoztunk volna, de az akkor rendelkezésünkre állók alapján választottuk ezt.”

Russell túlságosan is akarná azt az első pontot?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes komoly csatára számít a Hondával a japánok utolsó évében
Következő cikk Egészen apró hiba okozta Gasly vesztét az ígéretesen induló vasárnapi futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország