Ralf Schumacher: a Williams nagy lehetősége a BMW volt

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse, Ralf Schumacher 1999 és 2004 között 6 éven át versenyzett a Williams színeiben. A német versenyző a Williams család háttérbe vonulása kapcsán osztotta meg gondolatait egykori csapatáról.

Ralf Schumacher and Juan Pablo Montoya

Fotót készítette: Sutton Images

Bár a Williams még mindig az F1 egyik legsikeresebb csapata, legutóbbi futamgyőzelmüket 2012-ben aratták, az azt megelőző sikerig pedig egészen 2004-ig kell visszamenni. Ralf néhány héttel ezelőtt már kijelentette, szerinte itt az ideje túladni a csapaton.

„Szerintem ez a döntés már így is nagyon kései. Természetesen nagyszerű időket éltek meg, de voltak nehéz időszakok is. Nem éltek a BMW adta lehetőséggel, amit maguknak köszönhetnek.” – kezdte Schumacher.

„A BMW-vel való szakítás után ez a nagyszerű csapat lejtmenetbe került. A Patrick [Head, a csapat társalapítója, sokáig vezető mérnöke] távozása jelentette űrt szintén nem tudták pótolni.”

A Williams csapat, különösen Patrick Head idejében híres volt a csapatot átható rideg, feszült légkörről, amit több ex-versenyzőjük is megemlített.

„Ez már csak így ment. Patrick időnként remek társaság volt. De elhihetik, időnként nagyon csúnyán kiabáltunk egymással. Aztán a vita után egyszer csak azt mondta, ’megiszunk vacsorára egy üveg vörösbort?’ – folytatta a hatszoros futamgyőztes.

Frank Williams and Patrick Head

Frank Williams and Patrick Head

Fotó készítője: Motorsport Images

„Gyorsan túlléptünk a vitákon. Patrick sajátosan kezelte a konfliktusokat. Frank kicsit más volt, máshogy intézte a dolgokat.”

„A csapat a mai napig nagyon zárkózottan működik. Sok alkalmazottjuk van, akik hosszú-hosszú ideje a csapat tagjai. A múltban eredmények miatti büszkeség természetesen hatalmas, ugyanakkor nem figyeltek a csapat modernizációjára. Nem fiatalították az állományt, nem kerültek a csapatba új nézőpontokat hozó emberek.”

„Ezért mondom, hogy nem tartom hátránynak a Williams család visszavonulását a csapat szempontjából. Sőt, épp ellenkezőleg: szerintem a megfelelő döntést hozták meg.”

Sokan megkérdőjelezik a döntés bejelentésének időpontját: Monzában a mezőny épp egy triplahétvége közepénél jár. Ralf azonban nem látja ezt problémának.

„Szerintem semmi gond nincs az időzítéssel. A Williamsnek nincs veszítenivalója, és amúgy is egy flúgos szezonban vagyunk. Az új vezetőknek meg kell ismerniük a csapatot, és meg kell találniuk a pontokat, ahol változásra van szükség.”

„A szezon gyorsan véget ér, ezért gyorsan kell döntéseket hozni, amire most rögtön szükség van. Ha jövőre előrelépést szeretnének elérni, minden nap számít” – zárta gondolatait a német.

Új Netflix-sorozat készül majd Ayrton Sennáról 

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az AlphaTauri olyan autót akar adni Gaslynek, hogy ne is gondoljon a távozásra
Következő cikk Bottas nyerte a harmadik szabadedzést, a McLarenek kiszorították Hamiltont a top 3-ból!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország