Räikkönen szerint nem lesz rossz a Magyar Nagydíj

Kimi Räikkönen egyetért Sebastian Vettellel, vagyis a finn is elégedetten nyilatkozott a Magyar Nagydíj első két szabadedzését követően. Az FP2-n negyedik lett.

Kimi Raikkonen, Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíj pénteki napján is nagyszerűen ment, hiszen mindössze három tizedmásodperccel maradt csak el a német csapattársától, Sebastian Vetteltől, és így az FP2-n negyedik lett. 

Maranellóban azonban Sergio Marchionne két nappal ezelőtti halálhíre óta megváltozott a légkör, hiszen a korábbi elnök hirtelen távozása a csapatot is sokkolta.

"Nyilvánvalóan nem a legjobb időszakot éljük meg, de ez a helyzet, és ahogy mindig, most is meg kell próbálnunk a legjobbunkat nyújtani, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük el." - mondta a Ferrari versenyzője a Sky Sports F1 előtt. 

 Vajon az SF71H van olyan jó, hogy a "Jégember" jó eredménnyel mehessen el a nyári szünetre? "Nem hinném, hogy ez nagy különbséget jelentene. Mindig megpróbálsz a maximumon teljesíteni."

"A mai is egy átlagos pénteki nap volt. A köridők nem számítanak, de megtanultunk néhány dolgot az autó viselkedéséről. Ahogy minden pénteken: kicsit dolgoztunk, még mindig van mit tennünk, de nem lesz ez rossz." - összegezte.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel reméli, a Magyar Nagydíj segít feledtetni a sok rosszat
Következő cikk A Red Bull szerint jelenleg a Ferrari a favorit a Magyar Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország