Räikkönen: Régebben nem volt szükségünk ennyi szabályra…

Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy korábban nem volt szükség ennyi szabályra a Forma-1-ben, de belátja, hogy minden sportág változott az utóbbi 20 év alatt.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Räikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta pedig 2010-et és 2011-et leszámítva végig ott volt a száguldó cirkusz mezőnyében a finn, aki 2007-ben a világbajnoki címet is megszerezte a Ferrari csapatával.

A Jégember a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy érzése szerint a pilóták nem lettek pimaszabbak vagy agresszívabbak, mint 2001-ben voltak, viszont a versenyigazgatóság sokkal gyakrabban avatkozik be a pályán történtekbe.

Még több F1 hír:

„A szabályok versenyről versenyre változnak, de nem hiszem, hogy a pilóták között olyan nagy lenne a különbség. Az már sokkal nagyobb különbség, hogy mindenre nagyon sok szabály van. Sőt, annyi szabály van, hogy alapvetően bármit is csinálsz, találnak rá szabályt.”

„Hogy ez jó vagy rossz a te szempontodból, az nyilvánvalóan attól függ, hogy mit csináltál. De azt gondolom, hogy talán egy kicsit tisztességesebb volt a „játék” a versenyzők között akkor, amikor bemutatkoztam a Forma-1-ben.”

Räikkönen a 2001-es szezonra a csekély tapasztalata miatt csak átmeneti versenylicenszet kapott, azonban az agresszív, de fair versenyzésének és a jó tempójának köszönhetően hamar ismert lett a neve, és a mai napig tisztességes pilótának tartják, aki fairül viselkedik a kerék a kerék elleni harcokban.

 

„Amikor elkezdtem az F1-es pályafutásomat, azt nem mondanám, hogy a többiek elengedtek maguk mellett, de talán nem voltak annyira durvák bizonyos értelemben, talán nem blokkolták annyira az utadat.”

„Akkoriban még nem volt szükségünk arra, hogy mindenre szabályok vonatkozzanak. De minden sportág változott az utóbbi 20 év alatt” – tette hozzá Räikkönen.

Hamilton, de akár Vettel is beérheti ezen a hétvégén Senna monacói rekordját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Jobb, ha Max nem kér tanácsot tőlem, engem megvert Hamilton…
Következő cikk Verstappen válaszolt Hamiltonnak: „Nincs mit bizonyítanom!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország