Galéria

Räikkönen és a nagy visszatérés a Sauberhez: képes összeállítás

Alább egy képes összeállítással készültünk számotokra Abu Dhabiból, hiszen kedden Kimi Räikkönen már az Alfa Romeo Sauber csapat pilótájaként tesztelhetett.

Kimi Raikkonen, Sauber C37

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 39 esztendős finn világbajnok 2001-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben a nagy múlttal rendelkező Sauber csapatnál, ahol már számos tehetség pallérozódott. Ez Räikkönen esetében sem volt másképp, aki minimális formulaautós tapasztalattal a háta mögött meglepte a világot, és ezzel a lendülettel meg is győzte a McLarent, hogy 2002-ben már a legendás istállónál versenyezzen.

Még több F1 hír:

Räikkönen, aki élete első F1-es versenyén rögtön 6. lett, abban az idényben Ausztráliában és Kanadában szerzett egy 4. helyet is, míg Angliában az 5. pozícióban ért célba. Ezek mind olyan eredmények voltak, amiket távolról sem vártak az akkor még igencsak fiatal és tapasztalatlan pilótától.

Azóta 17 év telt el, és Kimi most újra a svájci csapatnak dolgozik, akik a Ferrari erős hátszelével 2019-ben akár meglepetést is okozhatnak. A legendás márka világbajnoka külön kérte, hogy az idei utolsó F1-es gumiteszten autóba ülhessen Abu Dhabiban.

A technikai hibája és leállása ellenére 102 kört abszolvált és a 11. helyen végzett a 12 fős mezőnyből. Ezen a teszten az idők messze nem relevánsak, hiszen a csapatok a Pirelli programjaik szerint dolgoznak, és láthattuk, hogy az idei Sauber milyen erős eredményekre volt képes a „Jégember” helyére szerződött Charles Leclerc kezei között.

Képekben Räikkönen keddi tesztnapja Abu Dhabiból

Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37   Joe Portlock
Kimi Raikkonen, Sauber C37   Zak Mauger
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37   Zak Mauger
Kimi Raikkonen, Sauber C37  Jean Petin
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
Kimi Raikkonen, Sauber C37
43

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz már a McLaren színeiben körözget Abu Dhabiban
Következő cikk Nem viszi tovább az ügyet a Haas a Force India ellen a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország