Räikkönen első nyilatkozata a C41-ről

A McLaren és az AlphaTauri után az Alfa Romeo is megtartotta a legújabb autójának, a C41-nek a bemutatóját, melyet Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi vezethet idén. A finn jégembert szólaltatták meg elsőként az eseményen.

Antonio Giovinazzi, 
Kimi Raikkonen,  
Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Az Alfa Romeo nem teljesített erős évet 2020-ban, hiszen Räikkönen és Giovinazzi a 16. és 17. helyet szerezte meg a bajnoki végelszámolásban. Sem az autó, sem pedig a Ferrari-motor nem úgy teljesített, ahogy azt remélték, a finn világbajnok pedig reménykedik benne, hogy 2021-ben jobbak lehetnek a kilátásaik.

„Nyilvánvalóan először is jó látni az új autót” – szólalt meg Räikkönen elsőként a csapat pilótái közül a C41 bemutatóján. „Ismeretlen területen vagyunk, van néhány szabályváltozás, és meglátjuk, hogyan hat ez mindenkire, illetve hol leszünk.”

Még több F1 hír:

„Remélhetőleg jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly voltunk, talán a teszteken néhány héten belül lesz némi fogalmunk erről, és a hónap múlva esedékes első versenyen tudni fogjuk, hol állunk. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, akárhol is legyünk.”

„Nyilvánvalóan vannak változtatások a szabályokban, még ha az autó alapja ugyanaz is maradt: új motor, új akkumulátorok, ezért ki kell derítenünk, hogyan működik a csomag együtt. Ezen kívül az előkészületek minden évben ugyanazok. Jó dolog újrakezdeni.”

Räikkönent arról is faggatták, hogy mit csinált a szezon utolsó futamát követő rövid időszakban, ami köztudottan lehetőséget teremt a pilótáknak, hogy kicsit kiszakadjanak a Forma-1 körforgásából.

 

„Röviddel Abu Dhabi után jött a karácsony, aztán az újév, szóval visszamentünk Finnországba egy időre, mielőtt újra Svájc felé vettük volna az irányt. Töltöttem egy kis időt a családdal, hétköznapi dolgokat csináltam, edzettem, meglátogattam a gyárat. Összességében nagyon alapvető dolgokat csináltam otthon, mielőtt újrakezdünk mindent, tehát kihasználtam a szabadidőmet.”

„Hamarosan megtudjuk, hogy mik a fő prioritások: természetesen a csapat mindig sok dolgot ki akar kipróbálni. A pilóták inkább azt preferálják, hogy egy dologra figyeljenek, mint például a különböző beállítások, szóval kompromisszumot kell találni, hogy a legtöbbet hozd ki ezekből a napokból”

„Nyilvánvalóan ismerem Antoniót a Ferrarinál töltött időszakból” – felelte Räikkönen a csapattársára irányuló kérdésre. – „Ez meglehetősen megkönnyítette mindkettőnk dolgát, amikor csapattársak lettünk.”

"Természetesen minél több évet töltünk együtt, annál jobban megismerjük egymást. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, és jókat szórakoztunk együtt. A fő célkitűzésünk, hogy csapatként jobb eredményeket érjünk el. Antonio és én is azon dolgozunk, hogy előrevigyük a csapatot. Nézzük meg, hogyan sikerül...”

Még több F1 hír:

„Ebben az évben csak másfél nap tesztlehetőség áll rendelkezésre, nem lehetnek megbízhatósági gondok, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsünk egy fél napot, esetleg egy egészet, amit nem munkával töltünk. Fontos lesz kiválasztani a megfelelő dolgokat a teszteléshez, melyeket el kell osztani a három napban.”

Az Alfa Romeo nem titkolt célja, hogy a konstruktőri bajnokság legjobb hat csapata közé lépjenek elő az új idényben, ehhez pedig az autón végrehajtott módosításoktól remél sokat az alakulat. A csapat másik pilótája, Giovinazzi, illetve Robert Kubica is nagyon bizakodó.

Bemutatták Räikkönen és Giovinazzi 2021-es autóját, az Alfa Romeo C41-et! (videó)


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria az Alfa Romeo C41-ről
Következő cikk Ezekre a területekre költötte az Alfa Romeo a fejlesztési zsetonjait (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország