Räikkönen: Az autó rögtön rendben volt, de van hova javulni…

Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen azt nyilatkozta, átlagos pénteki nap volt a mai, a kocsija pedig érzésre rögtön rendben volt. Arra viszont még nem akart tippelni, hogy mire lehetnek képesek szombaton.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Kimi Räikkönen az Orosz Nagydíj első két szabadedzésén a 15., illetve a 14. helyén zárt, az Alfa Romeo pilótája pedig a pénteki nap után a szokásos stílusában értékelt.

„A programunk nem sokban tért el bármelyik másik pénteki nap programjától, viszont a félbeszakítások kicsit trükkösebbé tették az egészet.”

Még több hír:

„Az autó rögtön a bokszból kijövet rendben volt érzésre, de természetesen mindig lehet még hova javulni. Úgy tűnik, hogy ismét nagyon szoros lesz a középmezőny, ezért még egy kis előrelépés is sokat jelenthet.”

„Persze annyira jó eredményt akarunk szerezni szombaton, amennyire csak lehetséges, tehát a legjobbunkat kell nyújtanunk, aztán meglátjuk, hogy hol fogunk végezni a rajtrácson” – mondta a finn versenyző.

A második szabadedzésen Räikkönen a hetedik helytől 4, a tizedik helytől pedig szűk 3 tizedmásodpercre volt. Az Alfa Romeo másik versenyzője, Antonio Giovinazzi az FP1-en 14., az FP2-n pedig a 19. lett.

Räikkönen a Hamiltont kifigurázó Insta-képről…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindkét Ferrari a top 10-ben: „Még maradt hely a javításra”
Következő cikk Sainz: Aggódunk a Renault és a Racing Point miatt…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország