Racing Point: az F1 „stagnálna” másolás nélkül

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green újabb kijelentésével arra irányította rá a figyelmet, hogy szerinte a Forma–1-nek szüksége van bizonyos fokú másolásra, máskülönben a sport „stagnálna”.

Sergio Perez, Racing Point RP20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Ezek a megszólalások természetesen az év eleji ellentmondásos ügyre vezethetőek vissza, mely miatt a csapatot 400 ezer euróra büntették, valamint levontak tőlük 15 konstruktőri pontot is, mivel a hátsó fékhűtőik dizájnját túlságosan is hasonlónak találták a Mercedes 2019-es megoldásához.

Ugyan a Racing Point továbbra is használhatja a vitatott elemeket, és ezért minden futam után megrovást is kapnak, az FIA már lépett az ügyben, és szigorított a vonatkozó szabályokon, hogy ne ismétlődhessen meg hasonló eset.

Még több F1 hír:

Green azonban úgy érzi, hogy csapatából egyfajta bűnbakot csináltak, ha a másolásról van szó, és a szakember szerint, ha senki sem venne át megoldásokat a riválisok autójáról, akkor a Forma–1 egyszerűen nem fejlődne a versengés terén.

„Ha meg lenne tiltva, hogy mások autóiról vegyünk át megoldásokat, akkor mindenki csak stagnálna” – idézte Greent az Auto Motor und Sport. „A jó megoldás mindig előnyösebb lenne a többinél, ez pedig szembemenne azzal, amit a sport a 2022-es szabályokkal el akar érni.”

„Továbbra is figyelni fogjuk a többi autót új ötletek és inspirációszerzés gyanánt. Ha a többi csapat azt mondja, hogy ők nem teszik, és hogy az összes ötletüket saját maguk találták ki, akkor szimplán csak álmodoznak.”

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„A McLaren nemrég egy újfajta orrkúpot és első szárnyat vetett be, amelyek láthatóan a Mercedes formuláját veszik alapul. Panaszkodott bárki is, hogy lemásolták azt? Egyedül csak a Racing Pointnak nem szabad” – világított rá az ellentmondásra a technikai igazgató.

„Ugyanez van a Renault-nál is. Az autójuk teljes első része a Mercedes koncepciójának egy az egyben átvett másolata. Azok a csapatok másolnak a legtöbbet, akik a leghangosabban kiabálnak.” Ezzel Green arra utalt, hogy a Renault volt az első csapat, amely beadta óvását a Racing Point ellen.

Green azt is elismerte, hogy a csapata azért ment bele a másolás elleni szabályokba, mert jobbnak látták a békességet, annak ellenére is, hogy emiatt több munkájuk lesz majd. „Azért egyeztünk bele az új szabályokba, hogy lenyugodjanak a kedélyek” – mondta.

Andrew Green, Technical Director, Racing Point, on the pit wall

Andrew Green, Technical Director, Racing Point, on the pit wall

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Ez egyfajta békemegállapodás. Amit mi tettünk, az nem tetszett néhány embernek, bár sosem csináltunk semmi illegálisat. Mivel azonban annyi ember volt ellenünk, ezért készek voltunk belemenni az új szabályokba. Igazából azt mondják, hogy nem lehet ilyen mértékű másolást végezni ilyen és olyan eszközök révén.”

„Egyetértünk, bár ez elég nagy kihívás elé állít majd minket, mivel emiatt újra kell terveznünk pár dolgot és változtatnunk kell néhány elemen 2021-re. A sport érdekében elviseljük a fájdalmat” – zárta mondandóját Andy Green.

Bottas ismét ralizott egy kicsit


Thinking Forward: Interjú Bob Bellel, a Renault egykori csapatfőnökével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Abiteboulnak nagyobb gondjai lesznek annál, hogy motorkérdésekről döntsön
Következő cikk Izgalmas évek előtt áll a „felnőtt” Verstappen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország