Prost: „Pszichológiai hadviselés Alonso és Ocon között? Ez normális”

A négyszeres világbajnok francia a Le Figarónak beszélt a két Alpine-pilóta közötti kapcsolatról, és kihangsúlyozta, hogy teljesen normális dolog, hogy máris pszichológiai hadviselés kezdődött Alonso és Ocon között.

Esteban Ocon, Alpine A521 and Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Fernando Alonso alpine-os debütálása nem feltétlenül volt a legjobb. A kétszeres bajnok egy számukra remekül sikerült időmérőt követően a futamon aztán feladni kényszerült a küzdelmeket, mert a hátsó fékjei túlmelegedtek a fékhűtőbe szorult szendvicses zacskó miatt.

A spanyol azért ennél talán több szerencsét érdemelt volna egy olyan időmérő után, ahol megmutatta, hogy egyáltalán nem kopott még meg a sebessége a kétéves kihagyás ellenére sem, a versenyzés azonban már csak ilyen.

Az istálló tanácsadója, Alain Prost a francia Le Figaróval készített interjút többek között arról is, hogy Alonso mit jelent az Alpine-nak. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos volt a spanyol pilóta leigazolása egy olyan nagy kaliberű pilóta helyére, mint Daniel Ricciardo.

„Egy ilyen személyiséggel rendelkező versenyző mindig hoz valamit a csapathoz. Alonso nagyon sokat kér, maximalista, és rajtunk áll, hogy teljesíteni tudjuk-e, amit kér. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy valószínűleg nem fog versenyeket nyerni idén. Ettől függetlenül viszont a szívét-lelkét is beleadja a tizedik helybe.”

Még több F1 hír:

Prost azonban azt is kihangsúlyozta, hogy az istálló fejlődése nem kizárólag a bajnokuk teljesítményén fog múlni, hanem Esteban Oconén is.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindig két pilóta viszi előre igazán a csapatot. Sokat várunk Estebantól is. Ismer minket, és sok dolgot változtattunk meg számára, főleg mérnöki fronton. Mindent azért tettünk, hogy a lehető legkényelmesebben érezze magát.”

Vajon egy olyan pilóta jelenléte, mint Alonso, átugorhatatlan feladatnak bizonyul majd Oconnak? Prost a saját tapasztalataiból merítve adott választ erre, hiszen ő már találkozott pár nehezen menedzselhető csapattárssal…

„Ha egy pilóta alól kihúzzák a szőnyeget, az nem normális. Ami viszont normális, az az, hogy pszichológiai játszmák zajlanak kettejük között. Az egyik versenyző mindig a másik fölé tud kerekedni. Esteban átélte ezt a szituációt tavaly Daniellel. Az is nagyon fontos, hogy jól együtt tudjanak működni, és hogy ne legyenek veszélyes játékok” – folytatta Prost.

 

„Ez egy hosszú szezon lesz, és a járvány diktálta helyzetet nem könnyű kezelni. Minden pilóta buborékba van zárva rendkívüli korlátozások között. A csapaton belüli atmoszféra elképesztően fontos lesz a teljesítmény szempontjából. Komolyan oda kell figyelnünk, hogy a kapcsolatok ne sérüljenek, főleg a versenyzők között.”

A francia végül kitért a jövőre érkező átfogó szabályváltozásokra is, amelyektől az F1 megreformálását várják. Prost kissé szkeptikus az FIA által ígért kiegyensúlyozás kapcsán. „Nem vagyok biztos abban, hogy meg fog történni, de lehetséges, mivel az istállóknak kevesebb idejük lesz dolgozni az autón, és szigorúbb szabályokhoz is kell tartaniuk magukat.”

„Amit még nem tudunk, hogy mennyire engednek teret ezek a szabályok az innovációnak. Szerintem nagyon nehéz lesz a 80-as és 90-es években látott elképesztő dolgokat megismételni. Nem hinném, hogy a hierarchia akkorát fog változni, de a csapatok közötti különbségek valóban csökkenhetnek” – zárta gondolatát „A professzor”.

Hamilton pole-t szerzett volna a tavalyi Szahír Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Vettel kritikusainak tisztában kell lenniük ezzel!”
Következő cikk Wolff magyarázkodni volt kénytelen korábbi, szerinte félrefordított megnyilvánulása miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország