Prost: Alonso a legjobb az F1-ben!

Fernando Alonso hét évet követően állhatott újra dobogóra az F1-ben a Katari Nagydíjat követően. Az Alpine kötelékében dolgozó legenda, Alain Prost nem fukarkodott a spanyol felé intézett dicsérő szavakkal.

Fernando Alonso, Alpine F1, 3rd position, celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az Alpine munkáját segítő négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost egyszerűen a jelenlegi mezőny legjobbjának nevezte a Katari Nagydíjon dobogós helyezést szerző Fernando Alonsót. A spanyol 2014 után pezsgőzhetett ismét a száguldó cirkuszban.

„Számomra ő a mezőny legjobb versenyzője” – mondta Prost az Auto, Motor und Sportnak. „Fantasztikus volt, ahogy átlátta a verseny történéseit, menedzselte a gumikat, és amilyen visszajelzéseket adott a mérnököknek az autóról."

Még több F1 hír:

Prost elismerte, kezdetben szkeptikus volt, amikor a csapat tavaly még Renault-ként úgy döntött, hogy az idén 40. életévét betöltő Alonsóval képzeli el a következő esztendőket.

„Fernando többször is elmondta nekem, hogy megváltozott az elmúlt időben. Azt kell mondjam, igaza volt.”

„Teljes mértékben a csapat érdekeit tartja szem előtt, amiből rengeteget profitálunk” – dicsérte a kétszeres világbajnokot Prost.

Helmut Marko továbbra is bosszús az FIA döntése miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappent nem lepte meg a büntetés
Következő cikk Bottas: Nem ugyanolyan Mercedest vezettünk Lewisszal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország